2023. július 14. Vihar előtt, vihar után

Hál’istennek mindenki jól van, átvonult fölöttünk a front. Tegnap sok minden történt, megpróbálom röviden összefoglalni. Először is Anita hajnalban elutazott és csak ma este jön haza, úgyhogy én irányítottam a panziót, mint annak idején Bánk bán az országot a király távollétében.(Ebben az esetben nyilvánvalóan Anita a király, én pedig Bánk az ország nádora, ami éles ellentétben áll azzal, hogy mindössze egy hajlott korú trágyamester vagyok.) Volt egy vihar kora reggel, amiről már ítrtam, de volt egy délután is. Kyle-t viseli meg a legjobban a mennydörgés, nem fél tőle, viszont meg akarja fogni. Amikor mordul az ég, Kyle fölpillant a felhőkre és vad száguldásba kezd, a kerítések széléig cikázik követhetetlen nyomvonalon, János – Kyle gazdája – szerint az „infarktusig” meg sem áll. A többiekkel könnyű dolgom volt, mind ott sorakozott az ajtónál és csak úgy ömlöttek befelé, akárcsak az eső az égből. Én Kyle után eredtem a szélrózsa minden irányába. Szerencsémre rosszul számította ki az egyik futásának az irányát és valósággal nekem rohant. Akkor bevittem, már mindenki bent volt, a ház valósággal dagadozott a kutyáktól. Ám a tetőpont csak most következik. Kyle fölszáguldott az emeletre, ahol még nyitva volt a Mexikóra néző ablak, fölugrott az ablakpárkányra. Én hármasával lépve-ugorva a lépcsőt utána, de így is volt vagy 3 másodperc előnye. Márpedig 3 másodperc végtelenül sok idő, ha az életről van szó. Sosem felejtem el, ahogy Kyle ott állt a párkányon és fontolgatta az ugrást, láttam, ahogy kezd feszülni a teste, de a start előtt sikerült megragadnom a bundáját és visszarántottam. Mind a ketten nagyon felindult állapotban voltunk, leültünk a kanapéra, Kyle a lábamra hajtotta a fejét és így maradtunk vagy 10 percig. Úgy örültünk egymásnak utána, mint még soha. De a baj sosem jár egyedül, Nina délelőtt elkezdett furcsán köhögni, aztán abbahagyata, de délután újra kezdte. Már éppen hívni akartam az állatorvost, amikor eszembe jutott, hogy felhívom a gazdáját, hátha van ilyen visszatérő nyavajája. És mit ad Isten, volt neki, úgyhogy nem kellett az állatorvos, elmúlt magától. Hasonlóképpen voltam Szofikával, aki a jobb hátsó lábára kezdett sántítani, őt meg is mutattuk a dokinknak, aki Algopyrint javasolt neki, de végül nem kapott, mert Nóri, Szofika gazdája éppen telefonált, hogy egy napot hosszabbítson, és megnyugtatott, hogy már többször volt ilyen tünete, de magától rendbe jött 1-2 nap alatt. És lőn, Szofika már éppoly virgoncan futkározik négy lábon, mint előtte háromon. Délután elvitték Vacakot, ketten jöttek érte, az anyuka és a nagymama, megindító látni, ahogy emberek és kutyák szeretik egymást. Vacak valóságos ünneplést csapott, egyikük karjából a másikukéba röpdösött, a gazdák pedig kacagtak, csak úgy áradt beléjük a boldogság. Ezt majdnem minden alkalommal látom. Sokan nagy, fényes autóval érkeznek, látszik rajtuk a jólét, de azért az is, hogy az igazi kincsük nem az autójuk és egyéb ingóságaik, hanem a kutyájuk. Vacak szüleit biztattam, hogy próbálják egy kicsit nevelni ezt az imádni való vadóc pulikölyköt, mert pillanatok alatt átveszi mindenki felett az irányítást és szolgaságba taszítja az egész családot. (Azt is mondtam, hogy egy pulihoz minimum Matula bácsi kell.) Nem így Huba, az öt és félhónapos pici terrier, ő valahogy eleve tudja a regulát, mindent megért és zsenge kora ellenére irányítható, engedelmes eb. Őt is elvitték még a délutáni vihar előtt. Amint Huba távolodott, úgy közeledett az égi háború és Bogyóka. Igen, Bogyóka villámlás és égzengés közepette érkezett, amint ez egy dandártábornokhoz illik – katonai kutyafőiskolára járt Debrecenben, azért nevezzük így -, épp elkezdett szakadni az eső, úgyhogy épphogy csak átvettem, már futottunk is befelé. Bogyóka első látásra belehabarodott Ödönkébe, tegnap este óta megállás nélkül évődnek, játszanak, de kizárólag bent a lakásban, mert Bogyóka nemcsak Ödönkéhez vonzódik végzetesen, hanem hozzám is. És mivel most is épp bent vagyok a napló végett, Bogyó itt fekszik a székem alatt, hátát a talpamnak támasztja, mellette Ödön a hátán, hasikáját kitárva. Itt van mellettem Panka is, az individualista szépséges border, a legkifinomultabb, okos, szelíd, nagyszerű kutya. Már tavaly beleszerettünk és úgy látszik, ő sem felejtett el bennünket. Tegnap Sütike is bent aludt, ő hol bent, hol kint alszik, kedve szerint. Sosem találkoztam ilyen kiegyensúlyozott, kedves, mindenkire nyitott kiskutyával, továbbra is ő a kert kedvence. Legfőbb mentora River, aki még konfliktust is vállal érte, mert Nina, aki valamért nagyon félti Sütit, folyton nekimegy Rivernek, amikor az játékot kezdeményez Sütikével. Persze ez nem komoly „nekimenés”, csak olyan acsargással fűszerezett majdnem nekimenés. Gréti mint a csapat ajtónyitogató mestere éli napjait, eme tevékenysége folytonos éberlétre kényszertí bennünket. Most nem Kovács Zoltán hentesmester portékáit féltjük – azok ugyanis elfogytak és pótolni sem lehet őket, mert a mester nyaral -, hanem Minyont. A borderek, de leginkább Kyle már háromszor próbálta elkapni Minyont – azt nem tudjuk, hogy komolyan bántani akarta-e, mert Minyonnak mindháromszor sikerült elillannia – de az biztos, hogy elég fenyegető volt ahhoz, hogy Minyon halálra rémüljön és szélvészként elhagyja az udvart. Kát napig elő sem jött, ám csodálatos az intelligenciája, kifigyelte, hogy amikor a borderek esznek, akkor be vannak zárva a kutyaudvarba. Így aztán kivárta a megfelelő alkalmat és kényes-fényesen beballagott a házba az ajtón át. (Mert a nyitott ablakon is jöhetett volna.) Azóta bent él a lenti nappaliban, aminek az ajtaját állandóan zárjuk-nyitjuk Gréti miatt, azaz nem Gréti miatt, mert Gréti csak a lehetséges eseményhorizont egyik láncszeme, hanem Kyle miatt, aki viszont nem tudja nyitogatni az ajtókat, viszont… Nem folytatom, mert vészesen kezd veszíteni tömörségéből és világosságából a beszámoló. Ma lesz nekünk nemulass, ugyanis érkezik Rémusz – alias Csermlényi Viktor (a magyarázat egy korábbi bejegyzésben olvasható) -, Cöki és Porcukor:) Na és még valami. 1996 július 14-én volt az első Macskaközi Vúdsztok, ami annyit tesz, hogy sok ember eljön hozzánk, koncertet adunk a kertben, van borgács, sör, bor, ami kell, és éjszakába nyúló beszélgetések. Az első koncert fantázianeve A Szabadság Éjjele volt, lévén ugye július 14. (Allons enfant de la patrie, Le jour de gloire est arrivé!) Filharmonikusok volt a nevünk és például ezt is játszottuk.
http://ivisz.ivisz.hu/wp-content/uploads/2023/07/Purgatorium-Z.mp3

Játszunk (Bogyó, Ödön)
Játszunk (Bogyó, Ödön)
Játszanak... (Zserbó)
Én csak Zolival játszok (Panka)
Kupaktanács
Mit csinálhat Nina?
Enyém a bot! (Süti, India)
Az enyém is lehetne... (Gréta, Süti, India)
Bánja kánya, kié! (Gréta)

Vélemény, hozzászólás?