2023. október 23. Szökevények

Elmúlt az ünnep, dolgos hétköznapok sorjáznak most egészen karácsonyig. Megfogyatkoztunk kissé, elment Véda, Linné és Brutus, megjött viszont Pinky és Gréta.
Pinky 1 éves boston terrier, rendkívül elegáns, illemtudó, kedves kutya. A nagyoktól ódzkodott kissé, de Grétával hamar „országos barinők” lettek, már vagy 2 órája itt játszanak a felső nappaliban. Most éppen Minyont bámulják némileg megbabonázva, talán lassan el is fáradnak és pihenni térnek. A nagyok, Kyle, River, Bajkál és Breki a teraszon hevernek, ők is elfáradtak, hiszen velem dolgoztak kora reggel óta. Kyle ma is gyógyítgatta India fülét – néha River is -, mindketten „gyengéd” hangulatban vannak. Az étvágyuk amúgy bámulatos, River soványsága halványuló emlék már csak. Az idei október 23-át ők tették nekünk örökre emlékezetessé. Kint bóklásztunk a Mexikó környékén, amikor egyszer csak azt érzékeltem – nem tudom, melyik érzékszervemmel, talán a hetedikkel -, hogy olyan üres lett a tér. Ott voltak körülöttem a kutyák, de kettő hiányzott. Hiába szólongattam őket, hiába fütyültem, tapsoltam – arra mindig hozzám rohannak -, nem válaszolt senki. Anitával keresztbe-kasul átfésültük a kertet, minden elképzelhető zugot megnéztünk, mert egyszerűen nem tudtuk elképzelni, hogy a fiúk megszöktek. De a csend egyre fojtogatóbbá vált, felhívtam a hátsó szomszédunkat, Brigit, akik szintén kutyások, nem látta-e őket. Brigi nem látta, de hátra jött segíteni keresni, hogy hol mehettek ki. Hát nyomban megtaláltuk, a kerítés lovarda felőli sarkában jó két tenyérnyi rés tátongott. Sejtettem, mi történhetett, hiszen magam is tanúja voltam már a madarászásnak, ami amúgy elragadó látvány. Egy termetes gerle röppen föl valamelyik akác lombjából, a két border szinte egyszerre kapja föl a fejét és a következő pillanatban vad vágtába kezdenek, el akarják kapni a galambot. (A repülőgépekre is pont így reagálnak.) Kerítéstől kerítésig folyik a hajsza, de a drótakadály persze megállítja őket. Azonban most a hátsó kerítésünknél, amin – ki tudja, miféle okokból kifolyólag – nem régen keletkezett ez a rés.  Azért mondom, hogy nem régen, mert amikor utoljára ellenőriztem a kerítéseket, még nem volt ott. Kyle a galambot üldözve a kerítés előtt bizonyára megtorpant, de aztán nem sokat teketóriázott, mivel épp az orra előtt volt a rés, átpréselte magát és folytatta a hajszát, River meg utána! Senki sem gondolná, hogy milyen hajlékonyak a borderek, szemre egy pincsi se fért volna át azon a résen, de ők igen! Én persze képtelen voltam átjutni a kerítésen, úgyhogy autóba pattantam és nekivágtam, hogy a földutakon elébük kerüljek és a lovardánál elcsípjem őket. És láss csodát, tényleg a lovardában kötöttek ki! Ott pedig Rita, a lovarda vezetője azonnal elkapta a grabancukat, pórázra tette őket, majd azon nyomban lefényképezte a két kódorgót és már tette is ki a fotót és a telefonszámát a facebook-ra. Anita azonnal észrevette az infót, mert míg én az autós üldözést folytattam, ő az elveszett állatok facebook-oldalát figyelte. Egy szó mint száz, a szökevények még az előtt megkerültek, hogy elvesztek volna. Cseh Tamással szólva Nincsen más ebben a dalban, csak egy Ember, akit Ritának hívnak, két imádni való, szeles kutya és egy megfoghatatlan dolog, amit közösségi médiaként emlegetünk. És a legtöbbször nem győzzük szidni, ostorozni, hogy mennyire kártékony, mert elveszi az emberek idejét, valóságérzékét és józan eszét. Pedig sok egyéb közt egy csodálatos lehetőséggel ajándékoz meg bennünket a nap minden percében: megtalálhatjuk elkóborolt szeretteinket, lett légyen az kutya, macska, vagy – neadjisten! – akár ember is.

Madarászók (River, Kyle)
Szerbusztok! Én vagyok Pinky.
Gréta a barátnőm!
Igen, én vagyok a barátnője!
Most mi van? Tudja valaki? (Brutus)
Hova tettük az eszünket...?
Vajon nekem van eszem? (India)
Ész? Az meg mi? (Breki)
Nekem van! Biztos van... (Linné)
Nem érdemes ilyesmivel foglalkozni. (Bajkál)
Én foglalkozom. Mindennel. (Véda)

Vélemény, hozzászólás?