2024. február 11. Léna eltűnt egy hajnalon…

Valahonnan biztosan, mert itt van nálunk. Léna az első kutya, aki magától, gazdi nélkül érkezett hozzánk. Sajnos az egészségügyi könyvecskéjét otthon felejtette. Délelőtt 9 körül pillantottam meg a Szappanos-köz közepén – éppen apámnak vittem volna ennivalót, de ez a tervem így füstbe ment, mert azonnal a Skoda fékpedáljára léptem, kiszálltam és megpróbáltam vele kapcsolatba lépni. Rögtön látszott, hogy csak úgy vígan kószálgat, pusztán a kószálgatás kedvéért, mindent megszagol, meg-megiramodik, aztán megáll és újabb vizsgálódásba kezd. Tisztes távolságban megállt, szemügyre vett, aztán tovább iramodott. Rettentően kedves képe van, bizonyára egy gazdi szívének a közepében lakozik őkelme, csakhát éppen szökésben van. Ekkor eszembe jutott a Svejk. Lukas főhadnagy, Svejk gazdája kutyát szeretne, mire a végsőkig pragmatikus tisztiszolgája egy barátjával ellopatja egy tábornok kutyáját, aki így meséli el a nagy kutyarablást: „Odakötötték a kutyát a konyhaasztalhoz, és Blahník elmesélte az árubeszerzés lefolyását.
– Direkt odamentem hozzá, és a kezembe fogtam a főtt májat, amit papírba csomagoltam. Mindjárt elkezdett szimatolni, és felugrált rám. Nem adtam neki semmit, és továbbmentem. A kutya utánam. A parknál befordultam a Bredovská utcába, és ott adtam neki egy darabot. Futtában zabálta meg, hogy szem elől ne veszítsen. Bekanyarodtam a Jindřich utcába, ott kapott még egy porciót. Aztán mikor telezabálta magát, pórázra vettem, és a Vencel téren át elhúztam Vinohradyba, onnan meg Vršovicébe. Énnálam nem volt főtt máj, volt viszont füstölt májas, még pedig Kovács Zoltán hentesmester portékája, valamint egy rúd szalámi és abált szalonna is. Fogtam a fél szál májast, a zsebembe tettem és elindultam a kutya felé. Valószínűleg épp megfelelő volt a szélirány. mert az eb egyszerre csak érdeklődni kezdett irántam és vígan közeledett. Amikor már egészen közel volt, felé nyújtottam a kenőmájast, mejd megindultam a Macskavár felé, amitől talán ha 100 méterre voltunk. Először átcsaptam ügetésbe, majd futni kezdtem az egyik kezemmel a májast markolva, mert az eb ijesztő közelségbe került e fenséges portékával. Aztán egyszerre csak bent voltunk az udvarban. Szeltem neki egy szeletet jutalmul, aztán megitattam, megetettem és átmentünk a kutyakertbe a többiekhez. Mindenki nagyon barátságosan fogadta a jövevényt, akiről mostmár tudjuk, hogy Lénának hívják és hogy chip is van benne. Merthogy legelőször is lefényképeztem és a fotót elküdtem Anitának, aki rögtön kitette a facebook megfelelő csoportjaiba, és egy kedves, figyelmes Andrea hozzászólt a bejegyzéshez, mi szerint már nála is volt vendégségben ez a kutya. Sőt, egy berni kutyamentő is jelentkezett telefonon azzal, hogy ő is látta már ezt a kutyát a kóbor állatok pantheonjában és hogy szívesen segít. Szóval segítségben nem is lenne hiány, de a gazdi még nem jelentkezett. Ha nem jön, holnap elvisszük az állatorvoshoz azonosítás végett. De Léna most nem is nagyon akarna elmenni, mert a többiekkel játszik. Ha kimegyek hozzájuk, rögtön hozzám rohan és a mellső lábaival átöleli az én lábamat. Íme, egy vidám vasárnap!

Itt vagyok, ragyogok! (Léna)
Te Dönci, hogy került ide ez a kutya? Kyle, Ödön)
Nem tudom, de jobb lesz, ha résen leszünk! (Ödön, Kyle)
Ha hozzányúlsz a linóleumonhoz, széttéplek! (Ödön)
Nézd csak meg, üres a szám, egy falat linóleum sincs benne! (Léna)
Én szemet hunyok minden felett. (River)

This Post Has 5 Comments

  1. Viktor

    Azon a bizonyos „hajnalon” Léna megitta a kerítésszaggatót és útnak indult…
    Korábban nem ismertük a Macskavári Kutyapanziót, de már tudjuk, hogy csakis szuper hely lehet, mert Léna nagyon jól érezte magát és már érdeklődött, hogy mikor mehet legközelebb? ( Vagy végülis már ismeri az utat, szóval nem kizárt, hogy egyedül elindul.)
    Ezúton is köszönjük szépen a vendéglátást és a kedves társaságot. Linoleummal nem, csak kedves emlékekkel távoztunk. Legközelebb előre egyeztetünk időpontot.
    Ugyanitt lénabiztos kerítésjavító keresünk.

Vélemény, hozzászólás?