Tegnap elment Luna, ez a tüneményes mackókutya. Amikor megpillantotta Tündét, a gazdáját, magán kívül volt örömében. De Tünde is így volt ezzel, látszott, hogy ők is valahogy úgy vannak egymással, ahogy Forrest Gump mondja Jenny-vel kapcsolatban: mint a borsó meg a héja. Hiányzik Luna, és ha éjszaka a Holdat nézzük, mostmár mindig ő jut eszembe. De öröm is ért bennünket, visszajött Baltazár és megjött Panka. Rendkívül intelligens, elegáns, kedves kutya, nagy az önfegyelme. Nyugodt, méltóságteljes lény, jó, hogy megismerhetjük. Baltazár gyerek még, imád futkározni, fogócskázni hívja folyton a többieket. De néha elvonul, úgy látszik, szereti a magányt is. De legjobban az ételeket szereti, nemcsak a magáét, de mindenkiét. Brekibe kezd visszatérni az élet, de két napig félholtan hevert a szerelmi bánattól. Szofi is maga alatt volt az első napon, megírta a gazdája, hát úgy van ez velük is, mint velünk. A barátság, a szerelem és rengeteg más is nagyon hasonlóan zajlik le bennük és bennünk. Persze vannak dolgok, amiben ők sokkal jobbak, vagy inkább verhetetlenek, ilyen például a hűség. De nem filozofálok, mert ez egy kutyanapló. Bajkál minden pillanatban készen áll, hogy beavatkozzon, ha kell. Panka tegnap gyanúsan érdeklődött a bárány iránt, mire Bajkál odament hozzá és morgással és a foga mutogatásával rendkívül világosan és hatékonyan elmagyarázta, hogy a bárány tabu, érinthetetlen. India is segített neki, úgyhogy Panka megértette és azóta nem mozdul rá Barkára. Nem akarta megtámadni a bárányt, egyszerűen csak kíváncsi volt, kiféle-miféle ez a gyapjas négylábú. Barka egyébként rengeteget dolgozik, vagyis legel. Elnézem órákig, hogy csinálja, mert nem olyan egyszerű ez a dolog, hogy csak legel és kész. Majd fölveszem videóra, hogy akit érdekel, az megismerhesse a legelés tudományát. Ma különösen erős volt a nap heve, bágyadt volt kicsit mindenki. Nemrég elvitték Cökit, a goldi kölyköt. Elragadó lény, de nagy szüksége van még a nevelésre. Amikor még vasárnap Luna elment, azt gondoltam, visszaszerzem a helyemet Anita mellett, de csak nem sikerült, mert Cöki közénk feküdt. Egyszer ugatott is, úgy két óra felé, szóval nem voltunk egy alvásszanatórium. Panka és Baltazár bent alszik, de az alsó szinten, úgyhogy visszatérhetek az ágyamba. De talán inkább kint alszom ebben a melegben. Lám-lám, ez a naplóírás milyen veszélyes is tud lenni, az imént fölugrott mellém a kanapéra Barka és ugrándozni kezdett, én a laptopot és a fényképezőgépet védtem, és a káoszt kihasználva Baltazár ellopta a müzlimet, amit írás közben eszegettem a mellettem lévő zacskóból. Szóval inkább óva intek mindenkit a naplóírástól, mert a végén egy birka széttiporja a laptopját és müzli nélkül marad. Amúgy a müzli még Zoéé volt – de furcsa leírni -, csak nem ette meg. Én, ha rajtam múlik, Kovács Zoltán hentesmester portékáit eszegetem, sajnos, a kolbászok a júniusi sajnálatos események miatt eltűntek, a füstölt szalonna nagyobbik része azonban szerencsére megmaradt, úgyhogy meg vagyunk mentve. Most a nagyteraszon vagyunk, Panka a lábamnál fekszik – nagyszerű kutya! -, Baltazár cserebogarakra vadászik a hintaágynál, Bajkál a lépcsőről felvigyáz, Breki elnyúlt a fenyőfa alatt, megint mintha álmodozna. Anita fönt van, filmet néz Minyonnal. Mind a három kút megy, próbáljuk megmenteni a növényeket a kiszáradástól. Talán egész éjjel locsolni fogunk, majd holnap, nappal alszunk. Ma van Karcsi születésnapja. A legdrágább gyerekkori barátom volt. Volt. Mert tavaly óta nincs. Karcsi író, idemásolok a legszebb művéből, a Vizeimből egy részt, ami kutyákról szól. Meg egy linket, ahol elolvashatja, aki kíváncsi az egészre.
„Más időszférában, de a valóságos események sorrendiségében tolja taligával anyám meg Joli néni a szőnyegeket, pokrócokat kimosni a híd alatt heves sodrású Tápióhoz. Nyár van. Az asszonyok szoknyájukat a lábszárukon összecsomózták, a sekély vízben állva már sulykolják a szőnyeget, közben beszélgetnek. Mi, gyerekek a „kis fürdőnél” ugrálunk talpasokat. Fejesekkel is kísérletezünk. A parton állók hasunk, mellkasunk pirosodásából láthatták, milyen sikerrel. „Kutyaúszásban” evickéltünk a mélyebb, nekünk nyakig érő rész felé, aztán vissza, mert a túlsó part náddal van tele. Vajon milyen úszásban menekült meg a haláltól Bojtár, öreganyám kivénhedt kutyája, akit sem apámnak, sem nagybátyáimnak nem volt szíve agyonütni, így egy zsákba kötözték, a Tápióba dobták s mire hazaértek, a kutya a temető közeli házunk udvarán vinnyogott, kivillantotta fogatlan ínyét? Végelgyengülésben múlt ki. Rövid farkú, ezért Csutak, a fehér korcs kutyánk évekkel később igazi kutyaúszásban követett minket a „hatalmas Zagyván” keresztül, egészen a Parkerdőig, ahol órák múlva elvesztettük. Meg is feledkeztünk róla, s úgy tért haza, hogy a késő őszi hidegtől reszketett, kilátszottak a bordái, sáros volt, ázott szőrébe bogáncsok csimpaszkodtak. Nem halt bele ártatlan, gyermeki, hanyag gonoszságunkba, csak nézett szomorúan, nem vádlón, mint apám, aki tudta az élet rendjét, megtapasztalta a kitaszítottság billogát, s amikor köhögött, láttuk, hogy fáj neki. Fájt elmúlásáig.”
http://ivisz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=261:vizeim&catid=2101:vizeim&Itemid=2321
