Mindenki jól van, elmúlt egy újabb hétfő. Panka bársonyos jóreggeltjével kezdődött – Pankáért amúgy mindenki odavan, elkészítettem az igazolványképét, amin ugye általában mindenkinek szerencsétlen az ábrázata, de Pankának az igazolványképe is remekül sikerült! -, és Minyon hátborzongató sétájával végződött. A két esemény közötti időpontokban történt eseményeket lehetetlenség leírni, talán még James Joyce-nak is nagy falat lenne, úgyhogy nem is fogunk bele egy, a végtelenség határait súroló ismertetésbe, inkább George Simenon tömörségét megcélozva épphogy csak utalunk néhány eseményre, amelyek a nap karakterét meghatározták. Reggel mindenki jóízűen megreggelizett – mikor máskor? -, a 7:48-as vonattal Anita fölment Pestre – ugye milyen árulkodó ez a FÖL meg LE, mert Pestről Kecskemétre ugye lemegyünk -, így egyedül maradtam, de nem sokáig, mert jött Olgi, és délelőtt ő vigyázott a kert lakóira, mert nekem meg apámat kellett orvosolnom, azaz az SZTK-ba vinnem, mert „időpontja” volt. Mostmár nem is betegsége van az embereknek, hanem „időpontja”! Régen csak úgy elment az ember az orvoshoz, de már nincs ilyen, „időpont” kell! Hát apámnak a reumatológiára volt ilyenje, úgyhogy vinnem kellett. De még délelőtt volt, amikor hazaértem, a belső kapuban várt az egész kompánia, azaz nem, mert Leó a Gyopár kertjének a kapujában. Brunó és Stukker barátok lettek, mint két puskagolyó, úgy száguldoznak a szélrózsa minden irányába. Tegnap óta Panka is beszáll ezekbe az „örvénylésekbe”, és ettől kedvet kap Breki és India is, és mostmár Nasi is, a törpetacskó, aki ma délután érkezett, és tényleg nagyon picike, ám tudjuk, hogy kicsi a bors, de erős, és ez tényleg így van, ez a picike kutya meghőkölésre késztette a nagy laklikat, Stukkert, Brunót és Indiát, de nem úszta meg Panka sem. Egyedül Bajkál nem hőkölt meg, mert ő talán nem is tud ilyet, hiszen minden energiáját a figyelem köti le. Pillantásával éberen követi az eseményeket, a játékok minden fordulatára finoman reagál a tekintetével. Gyorsan telt a délután, Minyon teraszon napozott, a teraszon, amelyen néhány gyapjúcsomócska arra utalt, hogy itt nemrég fogócska zajlott. Este 7-re aztán végre megjött Anita, és ettől minden és mindenki felderült. A Gyopár felől jött be, így elsőnek Leó köszöntötte. Aztán a többiek, élükön Brekivel, aki végigkísérte, amint lement a karámhoz. Mindenki – akit illet – megkapta a vacsoráját, aztán a terasz köré heveredett a falka, kivéve Leót, aki a Gyopárt bérli házastul, kertestül, mindenestül. Hát itt volt az a hátborzongató Minyon-séta. Egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy Minyon lassú, a tőle megszokott kényes-fényes járásával lépdel végig a Gyopár kertjén. Talán valahogy úgy, ahogy Arany János leírta a Családi körben: „Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.” Nos, ezt a ballagást megkövülten nézte Leó, nála csak én voltam megkövültebb, mert fogalmam sincs, Leó hogyan reagál a macskákra. Végül aztán Leó megindult Minyon felé, mire jött az iramodás, de nem a pitvarba, mert itt olyan nincsen, hanem fölt a kerítésre. Nem tudom, mi történt volna, ha Leó utoléri – erre persze nem volt esélye -, de szerintem semmi, nem egy vérszomjas üldözés volt ez, hanem egy kíváncsi üldözés. Azt hiszem, csak megszaglászta volna és kész. Mindenki pihen, Stukker az előtérben – az első nap kiválasztotta ezt alvóhelyéül, ugyanott, a cipősszekrényben Nasi, a többiek kint a terasz körül. Lassan talán Brunó is lelassul, India Barkát vigyázza a karámban. Jó éjt!
