Végre, kutyanapló!
Nem írtam pár napig naplót, mentségemre legyen mondva, hogy különösebb kutyadolgok sem történtek, amelyek krónikás után ugatnának. Mindenki jól van, Rémusz kangörcse ma csillapodott először, nem azt mondom, hogy megszünt, de a négy napos sziszifuszi nőcsábászat láthatólag kimerítette Rémuszt. Indiának viszont meg se kottyant az őrült öreg Rómeó szexhadjárata, egykedvű derűvel, bölcs ábrázattal türt, tűrt és tűrt. Az a kádári 3 T (Támogatott, Tűrt, Tiltott) macskavári változata. Rémusz ettől eltekintve remek kutya, nagyon ragaszkodó, intelligens vizsla. Ha valamiért ki kell mennem a kapun, mély, kissé rekedtes hangján ugat, hogy nem menjek ki, egészen addig, amíg be nem jövök, akkor pedig örömében ugat, hogy bejöttem. Éjszaka hangja sincs, a lenti nappali kandallója mellé vackolt be magának.
Két emlékezetes dolog történt ebben a négy napban, de mindkettő a háziakkal, viszont mivel Rémuszt egyelőre kimerítettem, elmondom. Az első emlékezetes dolog az volt, amikor 2 nappal ezelőtt Anita meglátogatott a Mexikónál, vagyis a volt Mexikónál és a leendő Új Mexikónál, és Breki a szokásos módon kísérte: a fogával Anita kardigánját fogta és húzkodta hátra. Anita letessékelte a kardigánjáról, majd m,egsimogatta és azt mondta neki: Breki, ugye tudod, hogy soha nem kell elmenned innen? Szeretlek. Hiszitek-nem hiszitek, Breki megértette. Olyan boldog rohangálásba kezdett, mint még soha. Szélvészként száguldott körbe-körbe, aztán cikkcakkban, a többiek csodálkozva nézték, mi meg Anitával el voltunk ragadtatva a kutya boldogságától. Érdekes, hogy Anita is leírta ezt a kis történetet, tőlem teljesen függetlenül, íme, az ő változata: „Nagyon szeretek a kutyusok szemébe nézni elmélyülten, miközben az arcocskájukat simogatom. Bensőséges pillanat, tele szeretettel. Tegnap Brekivel tettem ezt és hozzátettem: nagyon szeretlek.
Erre a kisördög, olyan eufórikus állapotba került, hogy végig rohanta a kertet háromszor olyan sebesen, ahogy még soha nem láttam. Repült a boldogságtól. Megértette amit mondtam, és ez zavarba ejtett.”
A másik emlékezetes dolog ideje és helyszíne ugyanaz, mint az előbbié, csak a főhős itt Barka, azaz miss Terebély, mert így hívom egy ideje, mert olyan, mint egy hármas folyótorkolat: minden egyszerre össze és szétfolyik. De nézzük az események pontos menetét! Vonultunk le a Mexikóhoz, elöl ment Bajkál, utána Breki és Rémusz, aztán Barka és India, mi a sor végén kullogtunk. Amikor leértünk a nagy fenyőkhöz, Barka egyszerre csak előre tört, leszegte a fejét és megpróbálta felöklelni Bajkált. Bajkál kitért előle, de Barka nem hagyta abba, percekig kisérletezett Bajkál felöklelésével, Bajkál meg csak vicsorított rá. A kakaskodás megfejtése ez: egy ideje Barka megpróbál a csapat élére kerülni, számtalan jelét adja ennek, és nincs is ebben semmi különös, mivel Barka magáról azt hiszi, hogy kutya. És mint kutya – birkakutya -, egyre nagyobb, már nagyobb, mint Bajkál, és nemcsak nagy, de erős is. Barka a falkavezéri posztra ácsingózik, nyilvánvalóan nem tudja, hogy ő birka, és erről nyilvánvaló tényről őt semmilyen módon felvilágosítani nem lehet!
Holnap jön Bogyóka, és lehet, hogy jön Brúnó és Zoé, hogy végre újra találkozhassanak, a jövő kedden meg Baltazár érkezik. Szóval szép napok várnak ránk!
P. S.: Ma elkészültem az Új Mexikó vázával, majd holnap lefotózom. Most jönnek a bontott téglák!
