Hétkutya, azaz: Szid és Teo – ők ma érkeztek -, Zsömi – ő tegnapelőtt -, és Gréti, ő az imént, és a háziak: Bajkál, Breki és India. Na és persze Minyon, aki bár nem kutya, de minden listán, ami a családdal és a kerttel kapcsolatos, előkelő helyen szerepel, egészen pontosan az első helyen. Szid törékeny, karcsú, bézs színű 8 hónapos agár, az épphogy serdülő kutyák minden kedvességével. Teo két éves melegbarna-fekete rajzos keverék, középmagas, egyelőre nagyon tartózkodó. Együtt töltöttük az egész napot főként lent a Mexikóban, a kerítést építgettük. Teo először csak messziről kerülgette a csapatot, de aztán egyre közelebb jött és háromszor megnyalta a kezemet is, de irányítani, hívni még nem lehet, azaz lehet, csak Teo nem reagál. Nagyon kedves, mutatja, hogy ő is a csapathoz tartozik, de egyelőre megtartja velem a 3 lépés távolságot. Zsömi „öreg motoros” már a Macskavárban, pompás ifjúvá serdült a szemünk láttára, a blog nyájas olvasói jól ismerhetik például a kolbászokkal kapcsolatos sajátos felfogását, amit így foglalhatunk össze: Az az enyém, amit megeszek! Gréti pedig már-már mindennapos vendég nálunk, vadul rázza örömében a kerítést, amikor megérkezik, a mi kutyáink pedig örömükben szűkölnek: Jön Gréti, jön Gréti! Mert Gréti mindig a véget nem érő játékot jelenti és a feltétlen barátságot, kedvességet minden kertlakó iránt. Most kint vannak, tavaszias itt az este, ugatnak, járőröznek, játszanak, kivéve Szidet, aki elfáradt az egész napi futkározásban és most a kanapén alszik. Mindenki megette a vacsoráját, azaz nem mindenki, mert Gréti még nem fogott hozzá, de ahogy ismerem, hamarosan fölfal majd minden hozzáférhetőt. Szid néha maga elé néz, olyan, mintha egy lányra gondolna, aki épp Lengyelországban síel.
