Mindenki jól van. Reggel megérkezett Füge, az oly bájos és oly ifjú kutyatündér. Azonnal otthon érezte magát, és a reggelinket már az asztalról dirigálta. Mangó és Ödön is szívesen fogadták, és hármasban őrültködték végig a napot. Volt ebben minden elképzelhető játék, de munka is, gondolok a gödörásásra, amiben ugyan Füge nem vett részt, ő – akárcsak a reggelinket – az asztalról szemlélte a földmunkások erőfeszítéseit is. Gréti ma Brekivel töltötte a nap nagy részét, az öregek pedig – Báró és India – a maguk komótos módján próbáltak lépést tartani az ifjoncokkal, mérsékelt sikerrel. Bajkál rendíthetetlenül szemlélődött és felvigyázott a tarka csapatra. Hát ennyi volt ez a nap… azaz dehogyis ennyi! Nincs a földkerekségen olyan elme, aki fel tudná idézni a mai nap végtelenbe futó történetrészecskéit – hangulatait – időszemcséit, tudom is én mijeit. És mindeközben a Mirabeau-híd alatt fut a Szajna…
