Kedves Breki!
Remélem, jól vagytok, megvacsoráztatok és már pihentek. Mi most Ródoszon vagyunk, ami egy sziget. Messzebb van, mint a szomszéd ház, még a szomszéd utáni háznál is messzebb.Mondd el ezt a többieknek is, mondj el nekik mindent, amit leírok neked. Nagyszerű volt ez a mai nap sok tekintetben, példátlan izgalmakat hozott és szerencsére jó véget ért. Reggel hatkor keltünk, összekapkodtuk magunkat, indulás előtt még megmértem a bőröndjeink súlyát, mind a kettő 10 kg alatti volt, mert a repülőgépre csak legleljebb 10 kg poggyászt szabad felvinni. Anna, a szomszédasszony, aki locsolni szokott és akit River és Kyle folyton bámult locsolás közben, kivitt bennünket az állomásra, és ripsz-ropsz márt ott is voltunk a repülőtéren. Már fél 10-kor ott voltunk, és beálltunk a sorba. Ilyenkor ellenőriznek bennünket, nincs-e nálunk valamilyen meg nem engedett dolog. Mert repülőre szállni csakis megengedett dolgokkal lehet. Kiderült, hogy nálam volt ilyen nem is egy, egészen pontosan 2 nem megengedett dolog volt nálam. Az egyik az Admas márkájú borotvahabom, ami még félig volt, a másik Anita arclemosója. Ezeket kivették a csomagomból és kidobták. Az ellenőrzés után kávét ittunk, és csak akkor vettük észre, hogy elnéztük az időt, és a gépünk csak negyed kettőkor indul. (A repülőgép az, amit Kyle és River folyton megugat az égen.) De emiatt egy cseppet sem bánkódtunk, mert a repülőtér nagyon izgalmas világ. A szivárvány minden színében előfordulnak ott az emberek, óriási a nyüzsgés és mindenféle dolgokat árulnak. Végre a mi gépünk is induláshoz készülődött, és mi megpróbáltunk beszállni, de sajnos, egy egyenruhás ember nem engedett fel bennünket. Azt mondta, hogy a bőröndünk túl nagy, és fizetnünk kell még, hogy magunkkal vihessük, ellenkező esetben a bőröndjeinket is utánahajítják az Adams borotvahabomnak és Anita arclemosójának. Mi egy pillanatig sem haboztunk, fizettünk, mégpedig kerek 42 ezer Ft-ot. Ezután már nevetve engedtek föl bennünket a gépre és végül egymás mellett is utazhattunk, mert üresen maradt egy ülés. Először én ültem az ablak mellett, azután Anita. Ó, Breki, hogy repülni milyen, azt valószínűleg sosem tudod meg, úgyhogy ne is firtassuk tovább ezt a dolgot! 2 órahosszáig – ez annyi idő, amennyire be szoktalak terelni benneteket a kutyaudvarba – voltunk a levegőben, valahogy úgy, mint azok a galambok, amiket Riverék folyton megugatnak. Láttuk fentről a kék tengert, a szigeteket, szinte az egész világot. Olyasmi ez, mint amikor te fölmászol a kanapére és lenézel a földre, csak ez a kanapé sokkal magasabb és a föld helyén víz van. Amikor leszálltunk, egy lerobban repülőtéren találtuk magunkat, ahonnét egy még lerobbantabb busz vitt ki minket. Végre megérkeztünk abba a városkába, ahol a szállásunk van, Kremastinak hívják. De akármilyen pici is ez a városka, mégse könnyű benne megtalálni a mi szállásadónk, Konstatina Maria házát. Próbáltuk felhívni, de a mi Mariánknak biztosan valami nagyon fontos dolga lehetett, mert sehogy se vette föl a telefont. Akkor, szerencsénkre, egy elhagyatott helyen szembe jött velünk egy férfi egy helyes kutyával. Rögtön láttuk rajta – és a kutyáján -, hogy segítőkész, jó ember. Nohát, ez a nagyon jó görög ember vagy fél óráig kereste nekünk a Maria házát, és közben elmesélte, hogy a kutyáját hét évvel ezelőtt találta a tengerparton, valaki otthagyta, de akkor a kutya még egészen kicsi volt. Végül, egészen közel a tengerhez, találtunk egy házat, aminek nyitva volt a kapuja. A kiabálásunkra kijött egy zord asszony, aki egy mukkot sem tudott se angolul, se semmilyen nyelven, csak görögül. Azt mondta a mi jó görög emberünknek, hogy ez az a ház, amit keresünk, és végre bevezetett bennünket a szállásunkra. Lepakoltunk és rögtön kimentünk a tengerpartra, ami olyan közel van hozzánk, mint a Mexikóhoz az Indigó. A tenger a legszebb a világon minden dolog közül, ami létezik, Breki. Próbáld meg elképzelni, hogy még annál is több víz van benne, mintha a nagy piros fazekat kétszer is megtölteném. Aztán visszajöttünk a szállásunkra, ami, akár hiszed, akár nem, egy ravatalozó volt, mielőtt airbnb-s lakás lett belőle. Mellette áll a kápolna és amellett a temető. Szóval, Breki, egy temető ravatalozójában lakunk, ami nagyon klassz és újszerű dolog az éleünkben, igazán szerencsésnek érezzük magunkat, hogy még élve és egészségesen fekhetünk egy ravatalozóban. Tele van itt minden kereszttel, szentek szobrocskáival és mécsesekkel, de amitől még otthonosabban érezzük magunkat, van itt két kutya is. Az egyik épp most kergetett be bennünket a házba, és most itt ugat az ajtónk előtt, úgyhogy kimenni egyelőre nem tudunk, de minek is kimenni egy ravatalozóból? Hiányoztok, öleld meg a nevünkben is Bajkált, Indiát és Minyont. Holnap újra írok!
Zoli
