2023. január 24. Breki naplója 2. Mindenki bent van, de főleg én!

Zoli azt mondta, hogy ma is meg kell írnom a naplót. Ezt nem tudtam, amikor tegnap elkezdtem. Azt hittem, hogy tegnap megírtam és ezzel kész is vagyok. De Zoli azt is mondta, hogy a napló komoly dolog, és csak akkor van, ha megírjuk. Nem egészen értem, de jól van, nem akarok vitatkozni már most az elején. Szóval akkor folytatom a tegnapit. Tegnap azt írtam: itt van Bogyó. Ma pedig azt írom: még mindig itt van Bogyó. Anita ölében fekszik, és az imént, amikor fölszaladtam, hogy üdvözöljem Anitát – mert most bent vagyunk mind -, rám vicsorított. Ez igazságtalanság, én szoktam Anita mellé telepedni, de most ez a fehér kis vakarcs nem enged oda. Láttam, amint az előbb Minyonra is vicsorgott, igaz, hogy Minyon adott neki egy „baltást”. A baltás egy pofon, amit Minyon a macsával szokott lekeverni a kutyáknak.  Tegnap már írtam, hogy Minyon gazdámnak nagy ereje van és nem fél senkitől. Bezzeg tőle mindenki tart. Még Zoliék is, de főleg Anita. Ha Minyon sóhajt egyet, Anita már szalad is le és vágja neki a vesét, mert Minyon azt szereti a legjobban. Most bent pihenünk a nappaliban, India az ablak alatt alszik, Bajkál a küszöb előtt, én meg itt fönt, a fehér bőrkanapén. Ne kérdezzék, honnan tudok ilyeneket, hogy bőrkanapé, tudok és kész. Ma Zoli nem jött ki hozzánk az udvarban, csak amikor szerszámokat vitt be a házba, mert egész nap szerelt valamit. A vacsoránk ma is bőséges volt, nem is tudtuk megenni, Zoli a maradékot eltette a kamrába. A kamrában tartjuk az eledeleket, nagyon jó szagok vannak ott. De nemcsak a szagok vannak ott, hanem egerek is. Szürkék, picik, négy lábuk van és hegyes az orruk. Folyton szimatolnak, mindig idegesek és nagyon fürgék. Bajkál mindig próbálkozik, hogy elkapja őket, de még sohasem sikerült neki. Azt persze Bajkál sem tudja, mit kezdene egy egérrel, ha sikerülne elkapnia. Azt mesélte, hogy egyszer, még a régi házban megfogott az udvaron egy egeret, de az olyan rossz szagú volt, hogy kiköpte és az egér elfutott. Én már nem megyek föl megint Anitáékhoz, mert Bogyó úgysem enged oda. Bogyó különben határozott kutya és  Anitát nagyon szereti, vele is alszik. Én is szoktam abban az ágyban feküdni Anita mellett, és még fogok is!

Most mi van? (Bogyó)
Alszom (Breki)
Mélyen alszom (Bajkál)
Tengermélyen alszom (India)alszom
Alszanak... Bezzeg én! (Minyon)

Vélemény, hozzászólás?