Blog

Elvitték Gigit, a bűbájos, kedves kis máltait. és így az egyedüli vendég Bogyóka. Szemereg az eső, de megint nem esik igazán, dehát örülünk ennek is, mindennek már, ha nem kánikula. Anita Pesten van, én fölszedtem délelőtt a laminált padlót a konyhában, mert a mosogatógép kifolyócsöve lejött a szifonról és a padló alá ment a víz, úgyhogy most megint a zöld kövön járunk, de ezt legalább könnyebb takarítani a kutyák után. Most dél van, a háziak kint heverésznek, mi bent vagyunk Bogyókával és éppen barackos csokit eszünk és írjuk a naplót. Délelőtt ebegyetemet tartottunk, a továbbiakban erről lesz szó. Ha jól számolom, Bogyóka emberi korra átszámítva 6-7 éves, Gigike meg 14, úgyhogy egy olyan könyvet illetve művet választottam, amit mindkét korosztálynak tanítottak a tanyasi iskolákban. A mai ebegyetem egyébként zártkörű volt, merthogy kint szitál az eső, a Mexikó teteje pedig berogyott a víz súlya alatt, mert nem tudott lefolyni a rengeteg száraz levéltől. Szóval csak a bentiek, Gigi és Bogyó vettek rajta részt. A könyv, amit választottam, 1933-ban jelent meg Lampel R. (Wodianer és Fiai) kiadásában, és átdolgozta a 2495/1932 Eln. Sz. VKM. Rendelettel Kiadott Új Tanterv és Utasítás szerint Kiss József Általános Tanítóképző-Intézeti Gyakorlóiskolai tanító. A könyv címe: Falusi és tanyasi iskolások olvasókönyve a népiskolák II. osztálya számára. Szerkesztette: több vidéki tanító. A könyv ára 1 pengő. A könyv Hauk József helvéciai tanító tulajdona volt,  könyvtárának 177. számozott darabja. Az olvasókönyv hetekre osztva közli az olvasmányokat, én a 3. hét anyagából választottam egy Szabolcska Mihály verset. A verszakok között kis szünetet tartottam, épp csak annyit, hogy kattintsak egy fotót. Íme a vers, a képeken pedig a fogadtatás.

Szabolcska Mihály:
„A mi házunk

Az a mi kis kedves házunk,/ A legszebb ház a világon:/ Faluvégen, pázsitszélen,/ Talpig mosolygón, fehéren,/ Az a mi kis kedves házunk.

Két fényes ablak-szemével/Úgy tekint az országútra,/Mintha mindig engem nézne:/’Mégse látom, mégse… mégse.’/Mintha csak ezt hajtogatná/Az a mi kis kedves házunk.

S föl se tenné senki róla,/Micsoda kis Kánaán az!/A padlásán télbe, fagyba, /hogy terem a piros alma!”

S mennyi az álló szőlője, Vígan csörrenő diója!…/Édes anyám kék kötője a megmondhatója.

Oh! ha én most váratlanul/
Ott teremnék kapujába’…/Hogy megtelnék boldogsággal,/Öleléssel, könnyhullással/Az a mi kis kedves házunk!”

Eme esztétikai szörnyszüleménnyel rontott a korabeli oktatáspolitika a védtelen kisiskolások elméjének, mentségére legyen mondva, hogy a 4. hét anyagában Petőfi is szerepel, de azért a prímet minden héten Pósa Lajos viszi. Elég, ha az Így írtok ti-ben elolvassák a róla szóló paródiát, őt magát talán már nem érdemes, kivéve persze a szellemi mazochizmusra hajlókat, nekik kifejezetten ajánlom!