2022. augusztus 5. Ez a nap kutyásan telt – Bogi és Szofi kutyanaplója (Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk!)

A mai nap elég hosszú volt. Már korán reggel érkezett egy Ronáld nevű kutya. Mi ebéd után érkeztünk, így csak a délutánról tudunk mesélni. A nagy melegben megmártóztunk, s mivel a kutyáknak is melegük volt. ezért őket is lelocsoltuk. Kora délelőtt még jobban bírták, aztán teljesen kidőltek, és olyanok voltak, mintha téliálmot aludtak volna. Baltazár Bogyót őrizte, de aztán Rolandot is elkezte érdekelni. Luna csak feküdt, neki sem tetszett ez a forróság. Millikét ma fogják elvinni. A kicsik, Lujzika, Kisbrúnó és Millike nagyon jót játszottak. 4 felé járt, amikor meghozták Lesszikét, akit már mi fogadhattunk. Eleinte még félénk volt, de utána már egészen megszokott minket. Egy ideig pórázon tartottuk, de mivel nagyon okos kutya, hogy nem mehet el. Megfürdött a, ahogy Lujzika is. Először a kapuhoz akart menni, ahol elköszönt a gazdáitól. Egésznap jól érezték magukat a kutyák, kicsit sem zavarták őket, hogy itt vagyunk, sőt még örült is néhányuk, hogy több simogatást kap. Luna odajött hozzánk, hogy simogassuk. Roland le se száll Bogyóról, és Bogyó pedig tűri. Bár ha van lehetősége, gyakran eloson. Baltazár egészen elfogadta Bogyó új udvarlóját. Kisbrúnó és Lujzika legjobb barátok lettek. Ronáld nagyon jól beilleszkedett, pedig most hozták először. Lujziék olyanok voltak, mintha kincsvadászatot játszottak volna. Kicsit fúj a szél, ha vihar lesz, akkor Lesszinek tojáslikőrt kell adni. Vacsorára rákot ettünk, nagyon finom volt, és a kutyák körülvettek minket. Lesszi már biztonságban érzi magát, mert még el is szenderült. Bogyó és Lesszi jól kijönnek. Bogyó nagyon barátságos és okos. A kutyákat nem zavarja Lesszi, viszont nem foglalkoznak vele, de nem baj, mert mi foglalkozunk vele. A játékba beszálltak többen is. Lujzika és Bogyó éppen hevesen játszanak. Megjött Lola és egy német juhász, Nagybrúnó, nagyon szelíd. Rögtön befogadták és játszottak vele.

Itt megszakad a lányok naplója, mert az egyikük – Bogi – anyukája és nővére hazavitte őket. De talán holnap újra jönnek. Mindenki jól van, a teraszon ülünk, úgymint: Kisbrúnó, Nagybrúnó, Lola, Lujzi, Lesszi, Bogyóka, Luna, Baltazár, Ronald, Bajkál, Breki, India és nem utolsó sorban Barka és Minyon. De nemsokára eljön a pihenés ideje. Most eltelt egy kis idő, a picik maguktól bementek aludni. A nagyok is. Az ágyunkban kutyák. A kanapékon kutyák. A szélrózsa minden irányában kutyák! „Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk!”

Lesszi jobbra néz
Lesszike
Bogin Kisbrúnó
Szofin Millike
Perspektíva
Túróscsusza rendel dupla adag tepertővel!
Ronald Most (Reagan)
Balatonalig...
Jaj úgy élvezem én a slagot!
Jaj úgy élvezem én a teknyőt!
Nyája szerteszét legelész...
Árnyékban
Absztrakt