Általában egyhetes turnusokban érkeznek a kutyák, az emberek nyaralási-utazási ritmusa szeint. Van néhány maradósabb vendég, és persze van, aki 1-2 napra jön csak. A mostani turnus csupa kedves, békés kutyából áll, de mindegyik külön személyiség. Kezdjük Fótival, ő volt itt eddig a legtöbbet, először júniusban, aztán most, majdnem egész júliusban. Fóti magányos obeliszk. Nem azt mondom, hogy nem érintkezik a többi kutyával, de tartózkodó, megtartja a 3 lépés távolságot. Általában valamelyik gödréből figyeli a kutyanépet, de csak akkkor csatlakozik hozzájuk, ha vonulunk. Ezt azt jelenti, hogy elindulok a kert valamely pontjára, mire a falka feltápászkodik és jön utánam. Ebből a vonulásból Fóti sem marad ki, sőt, a bokámhoz dörgölőzik, megpróbál elbuktatni, incsellkedik velem. Ha leülünk a Mexikóban enni, Fóti éles vakkantásokkal ad jelt az evés elkezdésére és a két lábam közé fúrja magát. És néz. Két hete még hangosan követelte a falatokat, de erről már leszoktunk. Csak néz, néz, de az a nézés olyan, hogy egyszer csak azt veszed észre, hogy a saját szád helyett Fóti szájába teszed a falatot. Az Mexikó mögötti erdő túlfelén olykor megjelenik két kutya, engem Stursky-ra és Hutch-ra emlékeztetnek, és ilyenkor elkezdődik a kerítés derby. Rohangálás föl és alá, és vad ugatás, fenyegetőzés, handabandázás. Fóti ebben sem vesz részt. A kerítés felé félúton megáll és onnan nézi a jelenetet. Aztán visszaballag a sörasztal alá ásott gödrébe és a továbbiakban nem vesz tudomást a dolgokról. Chili is másodszorra van itt, most csak 1 éjszakára jött. Mit jött, repült, úszott a levegőben fülig érő szájjal. Azonnal belevetette magát a szabad kutyaéletbe, száguldozik a többiekkel, de engedelmes, ha hívjuk rögtön odajön, ha rászólunk, hogy ne kergesse Barkát, nyomban abbahagyja. Ő bent alvó, akárcsak Minyon, úgyhogy este kutya – macska műsor részesei lehetünk. Minyon kényes pimaszul lépdel végig a padlón közvetlenül Chili orra előtt. Chilinek jár a farka és szeretne játszani Minyonnal, tesz felé egy mozdulatot. Minyon csak erre vár, hatalmas fújással és kieresztett karmú mancsának suhogtatásával reagál, mire riadtan Chili hátrébb lép. Chili bátor az őrzésben, van, hogy egyedül vágtat az utcai kerítéshez megugatni valamit vagy valakit, nemrég volt egy ilyen eset, és pont elkaptam, amikor Bajkál és India elismerően összenézett, merthogy ők nem mozdultak, a teraszon hevertek. „Lösz ebbül e gyerökbül valami!” Szerintem ezt gondolták.
Ha már a bátorságnál tartunk, ki kell emelnünk Brekit. Breki mindig a legelső sorban küzd a lert biztonságáért, amilyen gyengéd és sármos, olyan bátor és vakmerő is tud lenni. Nem kíméli magát, mindenben első akar lenni, de leginkább a kedvességben, szeretetben az. Nemcsak velünk kedves, de a többi kutyával is, bár néha rendre is utasít egyeseket. Bajkál legfőbb segítőtársa lett, felderítő, küldönc, mindenes. Kicsit olyan, mint Vanek úr, aki, amikor megkérdezi tőle Gorcsev Iván, „Mi szeretne maga lenni a legszívesebben?
A kérdezett végignézett magán, cingár lábain, komikus úszónadrágján és kerek szélű, barna zakóján, azután vállat vont:
– Hogy lehet ilyet kérdezni? Titkár szeretnék lenni.
– Kész szerencséje, hogy erre jöttem. Alkalmazom! Ön nálam titkár.” Breki Bajkál titkára és kutyában nagyjából úgy néz ki, mint Vanek úr emberben. Olvassák el a Tizennégykarátost!
Breki szívesen játszik Mirával. Mira, de szép név, az első „Mirám” Sarkadi Gyávájából való, aztán lett egy igazi Miránk jóval később, illetve ő Anita Mirája, az ő munkatársa és barátnője volt egyenesen Ukrajnából. Szóval Mira. Mira már-már túláradóan kedves kutyatünemény, ifjúsága szinte harsog, kissé szeles, egyszer még Bajkál farkába is belecsípett és furcsamód megúszta, Bajkál még csak egy morranásra se méltatta. Néha csak úgy, minden átmenet nélkül megugat valakit, aztán hozzám rohan, odabújik és hevesen nyalja a kezem. A kerítésharokba hevesen veti bele magát, de mielőtt odaérne a tűzvonalba, egy éles kanyart véve visszasprintel az erdő biztonságos védelmébe, és onnan buzdítja a többieket. Közben felénk sandít, láttuk-e milyen bator volt. Éjszakáre bejön az előszobába a nyitott ablakon át és Lurkóval alszik. Lurkó is nagyszerű kutya, okos, engedelmes, játékra hívja a többieket és a kerítésvédelemből is kiveszi a részét. Nagyon szeret fürdeni, minden nap többször beugrik a gumimedencébe és a bádogteknőbe, hogy hűsítse magát. Aztán azonmód fölugrik a kanapéra mellém, mert épp ott írom a kutyanaplót, összesároz mindent és a fejét úgy teszi a kezemre, hogy ne tudjak vele írni. Becsukja a szemét és feltűnően pihen. Egy darabig nincs is szívem megmozdítani, de aztán győz a napló és odébb toszogatom. Zoé és Lopi csak tegnap érkeztek, ők külön sziget. Zoé nagyon kedves, békés, szépséges kutya, Lopi már nem annyira kedves, de ő is szépséges. Ők ketten nem vegyülnek senkivel. Este csak úgy tudtam őket megetetni, hogy a fűre szórtam az ennivalót és onnan föleszegették, de ha gondoltak egyet, abbahagyták és levonultak a Mexikóba. Ott vertek tanyát a bádogteknő mellett. A nevükre nem hallgatnak, amin azt értem, hogy nem lehet őket odahívni mondjuk a táljukhoz. Játszani is csak együtt játszanak, és ők nem követik a falkát. Ezt már máskor is megfigyeltük, hogy a párosan érkező kutyák külön világot alkotnak, nem integrálódnak a falkába. Luna marad most a legtovább, ő jövő keddig itt lesz. Luna olyan kutya, aki azt szeretné, hogy őt aztán senki észre sem vegye. A 12 éves goldi kölyökkorától él Andrisékkal, szóval meleg, családi szeretetben és ez meg is látszik rajta. Kedvességgel, szerénységgel és szeretettel van átitatva ez a kutya. Az ember valósággal kényszert érez, hogy megsímogassa és mindenféle kedves dolgokat mondjon neki közben. Rendkívül visszahúzódó volt az első nap, de tegnap már felszabadult, mosolygott is és mohón ette a vacsoráját, amit az első napján épp csak pár falat erejéig fogysztott el a tenyeremből. Kicsit nehéz már a járása, de azért minden vonuláshoz fölkel és követi a falkát. Bajkál, India, Minyon és Barka teszik a dolgukat, Bajkálnál ez világos dolog, irányít, felügyeli a rendet, de India Barka és Minyon esetében más sokkal nehezebb a helyzetünk, ha meg akarjuk határozni azt a bizonyos dolgot, amit tesznek. India a nap nagy részében alszik vagy barátkozni próbál, de mivel erre szinte sosincs fogadókészség, ezért inkább alszik. Barka hajnaltól napestig eszik vagy kérődzik, néha, amikor azon kapja magát, hogy nincs körülötte kutya, akkor fölháborodottan bégetni kezd, és olyankor vagy ki kell várni, hogy megtalálja a „nyáját”, vagy oda kell menni hozzá és megmutatni, merre vannak a többiek. Minyon Van. Karcsi kedvenc fogalma volt a „vanság”, minden létező abszolút állapota az, hogy van. A mi dárga Minyonunk is pusztán csak van. De kell-e ennél több? Szeret bennünket, szereti a családját éppúgy, mint ahogy mi szeretjük őt. Talán ő jobban is szeret bennünket. Mert mekkora hősiesség volt tőle, amikor a régi kertünkből végre átvágtatott az új házunkba, egyenesen át azon a nagy területen, amin számára ismeretlen kutyák is tartózkodtak. A másik macskánk nem merte megtenni ezt az utat, el is maradt tőlünk, valami más családhoz szegődött. Aztán, amikor Stuki majdnem kitétpte Minyont Anita kezéből – ha sikerül neki, akkor már Minyon bizonyára nem él – és Minyon 3 napig sokkos állapotban volt, összesen 1 hetet töltött hálószoba csücskében álló iratosszekrényben, nem evett, nem ivott, és most ismét a régi, kényesen, az ő édes pimaszségéval járkál a kutyák orra előtt, és olykor kioszt egy „kokit vagy egy sallert”. És a turnusről még valamit: a hétvégére elértük az ugatásmentes éjszakát. Mindenki megértette, hogy ez illetlen dolog és be is tartotta. De napközben sem hallani már ún. ugatérozást, csakis kellőképp indokolt esetben ugat egynémelyik. Épp ezért, a heti osztályfőnöki értékelés minden kutyára vonatkozóan a következő: Magatartás: 5, Szorgalom: 5.
