Heves a nyár, kókadozunk mind, de jól vagyunk. A legfontosabb, hogy az állatorvos megvizsgálta Bajkált és jóindulatúnak diagnosztizált két kis csomót a hasán. Nem kell megműteni, nincs vele dolog, de annyi azért van, hogy figyeljük, nem nő-e. Fóti, a tüneményes puli, a nagy komédiás múlt szombaton ment el, de otthon depresszióba esett, ám mostmár jobban van, újra eszik! Az előbb megjött Léna, majd Zoé, Esztike – testvérei – és Zita is jön. Merthogy fél ötkor érkezik egy tacskó a családjával felmérni a terepet, ugyanis ide készül augusztusban. Lizike tegnap, amikor Anita hazaért, valóságos örömtáncot lejtett, és felszabadultan futkározott, játszott a többiekkel. Brunó nagyon de nagyon jó kisfiú – 9 hónapos még csak! -, állandóan hozza a kék labdáját, hogy játszunk vele. Bajkál is szeretné megkaparintani ezt a kék labdát, és néha sikerül is neki, és hál’ istennek nincs belőle zsörtölődés. És most következik Zsömike. Zsömikére nagyjából 8:30-kor az éléskamrában találtam rá és kis híján a szívem szakadt meg a látványtól. Don Zsömi a kolbásztartó rúdra függesztette bánatos szemeit, amely üresen árválkodott a kamra két fala közé szorítva. A látvány hatására azon nyomban elhatároztam, hogy a délutáni ebegyetemen átvesszük az Eszméletet. József Attila zseniálisan foglalta össze híres versében Zsömi problémáját: ” Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra.” Tessék ezen mindenkinek elgondolkodni!
