Hosszas készülődésünk gyümölcse az indulás volt. Útközben a kék égbe nyúló fák hada sorakozott, el-el takarva a hevesen tűző napot. Érkezésünkkor zeneszerű ugatás tört ki.
A mosolygó arcok közül két csillogó szemű,eddig ismeretlne kutyán akadt meg tekintetünk. Szofién és Lunán.
Lunán épp annyi a felesleg, mint amennyi benne a szeretet. Imádja a frizbijét. Gyengéd, lágy lelkét gyönyörű szemei tükrözik. Bársony puha, ápolt szőre csak lebben, mikor fut.
Szofi kitartóan követi a falkát. Mikor meghallja földig érő füleivel a nevét, izgatott farokcsóválás közepette kocog hozzánk. Blekivel megtalálták a közös hangot. Rengeteget játszottak, felverve nem kevés port.
Mindeközben Barka szorgosan rágta, majd nyelte a zöldellő leveleket. Bajkál, ha kellett, rendet tett a kutyák közt. India anyai szeretettel követte szemével a kutyusokat.
Hirtelen megcsörrent a telefon. Brunó gazdái voltak. Kinyitottuk nekik a kaput, Brunó pedig futott, mint a golyó üdvözölni őket. Hátra mentünk a Mexicoba, ahol a kedves gazdik a szomjukat oltották. Brunó a saras mancsaival nézte őket a kanapéról. Gábor megmutatta, mi mindent tanult vele, a végén vidám szemekkel várva, hogy repüljön a labdája. Sajnos bizony eljött a búcsúzás. Visszamentünk a kapuhoz kiengedni őket. Egyszercsak Brunó lefeküdt és csak tétován nézte, mi történik. Lassan-lassan csak elindult. Vitte a kis labdáját és a nálunk szerzett emlékeit.
