2022. szeptember 18. Új Mexikó, Zoé, jövés-menés

Ma elment Lola és Molly és megjött Zoé! Elkészült ugyanis imádott kutyájának, Brúnónak a portréja, Boglárka rajzolta. Én a Mexikót építgettem reggeltől estig, Zoé segített, amíg itt volt, és ő készítette a mai fotókat is. Anita sütött-főzött, isteni volt az ebéd, vittem apámnak is egy adagot, aztán folytattam az építkezést. Az Új Mexikó alapterülete 40 néhyzetméter, egyik oldala 8, a másik 5 méter. Az oszlopok csonka gúla alakú betontübingekbe vannak ültetve, nem egyszerű mozgatni ezeket a földben, főleg úgy, hogy minden pontosan és vízszintben a helyén legyen. Az első vázat mérőszalaggal mértem ki és már a keresztgerendákat is fölraktam, de nem lett pontos, úgy nézett ki, mintha 52 fokos alkoholban áztattam volna, és hiába igyekeztem kiszintezni, vízszintbe állítani, nem ment. Közben Lukács Bélát hallgattam, aki épp az ókori építészetről beszélt, és én akkor megpróbáltam elképzelni, hogyan csinálhatták ezt például az egyiptomiak. Persze nem tudom, hogy hogyan csinálták, de arra gondoltam, hogy biztosan méretre vágott léceket és rudatak használtak a pontos méretezéshez. Így én is a hoszzúság és a szélesség méretére vágtam két tetőlécet, leszedtem az összes gerendát és újra mértem a távolságokat. És lám, kiegyenesedett és vízszintbe került minden. Aztán még az oszlopokat összekötő 5 méteres gerendákat a helyükre tettem és rögzítettem, a 6 méteres keresztgerendák visszahelyezése már holnapra maradt. Feltéve, ha meg tudom mozdulni, mert nagyon nehezek ezek a gerendák, és én egyedül csinálok mindent. Igaz, hogy a macskaköziek, Sanyi és Sövi szívesen átjönnének – szerintük – segíteni, de én nem engedem, hogy a munka alatt idejöjjenek, mert akkor nyomban összedőlne minden. Zoé fotóin jól látszom mint kezdő építőmester, és hű segítőtársaim is jól látszanak. Fogalmam sem volt, hogy Zoé fényképez engem is, borzadva nézem ténykedésemet. Azért hasalok, mert a tübingek alól kézzel lehet csak kiszedni a felesleges homokot. De Rémusz se mutatott sokkal jobban nálam, egész nap rajta volt a kangörcs. Főleg Lola volt az áldozat, de ha India arra járt, vele is próbálkozott, de India nőies harapással figyelmeztette, hogy meg ne próbálja ezt még egyszer! Eszembe jutott a Nős detektív és a szex a Columbo-ból. Dr. Joan Allenby pszichiáter-szexológus megöli a szeretőjét, mert az megcsalta, és a nyomozás során Columbo Joan egyik munkatársával beszélget: „Hadnagy úr! Nekem az életem a szex!” Mire Columbo félig félrefordulva: „Ó, édes jó istenem…) Hát én is ilyesmit gondoltam Rémusz rohamai láttán, és még mást is, de azt mos inkább magamban tarom. Mindenki alszik, én nem tudom, fogok-e majd, mert a derekam belekezdett a fájásba. Bizakodom.

Egyenesen áll ez?
Építőmesterek tanakodnak
Sok itt a homok!
Jó helyen ásol, Zoli! (Barka)
A szintező építőmester esete a mackónadrágzabáló birkával (Barka)
Neeem jól áll itt semmi se! (Barka)
Szerintem se! (Breki)
Zoli biztosan jól csinálja! (Bajkál)
A brigád
Utolérlek!!! (Rémusz, Lola)
Ugye mondtam? (Rémusz, Lola)
Nemláttam, nem hallottam semmit! (Rémusz)
Brúno, ma küldte a gazdája ezt a képet Zoénak