2023. április 6. Breki naplója: Megjött Koda, és rájött, hogy hol van

És akkor megjött Koda, és hiába mondtam neki magyarul, hogy ül, meg hogy áll, hát nem értett semmit, mert hogy holland a lelkem. Amikor megjöttek, mármint Koda és Májköl (így hívják a gazdit), akkor Zoli behívta Kodát a házba, utána hosszan beszélt a tulajdonossal. Koda nem először van itt, hanem pontosan másodszor. És hirtelen nem ismert meg senkit, utána meg hirtelen mindenkit megismert. Megint Anitának engedte meg, hogy a kegyeibe férkőzzön (először is ő volt a kivételezett). És velem, a Brekivel is jóba került. Kodát nem érdekli egyelőre Minyon. Minyon viszont kissé szemtelen. Előtte illegeti-billegeti magát, ami ugyebár… No, mindegy. Elkezdett cseperészni az eső és Zoli behívott mindenkit. A két iker, River és Kájl, akikről kiderült, hogy nem iker – amúgy azt se tudom, mi az, hogy iker – végigjátszották a napot és Kodával is remekül elvoltak, pedig, mint már említettem, nem tudtak hollandul (ők sem). Anitának és Zolinak is fogyatékkossága, hogy nem tudnak hollandul. Talán, mire Koda hazaér, megtanulnak néhány szót.

Ismerős itt minden. Minden?
Anita az itteni gazdám. Ő is volt és mindig ő is lesz.
Tényleg megjött Koda, szép kutya, nem olyan, mint... én.
De Breki! Minden kutya szép! Te pedig különösen!
River is szép. Hófehér szőrfolyam folyik az arcán.
Kyle is szép. A homlokán hófehér felkiáltójel.
Játszunk.
Játszunk
Utána!
Mit csinál India azzal a fával?
És én mit csinálok?
Ki hol kezdődik és hol végződik?