Mindenki jól van, tegnap elment Tücsök, a kert Benjáminja, Mia és Kevin, a két pici bison, és ismerkedni jött Füge és Bodza, Róluk majd akkor írok bővebben, amikor panzióznak. Foltika és Nina a legnagyobb barátságban járkál föl s alá a kertben, leginkább egymással játszanak. Tegnap elmentek a picik, kivéve Mangót, aki ekkora figyelemt talán még sosem kaptt, mint most. Történt pedig, hogy egy jó hete Tücsök gondolt egy nagyot és bebújt a radiátor alá és ott álomba szenderített magát. Hamar feltünt nekünk Tücsöt hiánya, mert a kis fekete kölyök folyton ott hullámzott körülöttünk, így hát keresni kezdtük. Rémes félóra volt, én már a Macskaközt róttam és minden szomszédot riasztottam, hogy Tücsit égen-földön meg kell találni. Az említett rémes félóra elteltével aztán meg is találtuk, azaz Anita találta meg, meglátta a nyújtózkodó lábakat a radiátor alatt. Nosza megörültünk, hatalmas kő gödrült le a lelkünkről, és még az ijedelem hatása alatt elhatároztuk, hogy GPS-t teszünk a kutyákra. Meg is rendeltük nyomban a kütyüket Angliából és előfizettünk a szolgáltatásra, úgyhogy mostmár minden telefonunkon azonnal látszik, a kert vagy a ház mely pontján van egy kutya. Ezek a hollétek 1-2 percenként frissülnek, de valós idejű helymeghatározást is tud ez a szerkezet. Sőt, ha egy kutya elérné a Macskavár kerítéseit, azonnal jelez, és akkor is jelez, ha a kutya valamilyen bajba kerül, ha kérjük hangjelet vagy fényjelet ad és még a jó ég tudja, mit. Mangót választottuk tesztkutyának, és a dolog újdonsága okán lépten nyomon azt nézzük, hol van Mangó. Látjuk a haladásának a nyomvonalát és megállapíthatjuk, hogy Mangó viszonylag kis térben mozog, ennek a térnek a 3 sarokpontja pedig a ágyunk, a nagy selyemfenyő és a Mexikó. Most éppen az ágyamban tanyázik Anitával, Minyont váltotta reggel. Minyont az utóbbi hetekben kézben vagy macskakosárban lehet csak a házba juttatni, mert nagyon fél a borderektől, Kyle ugyanis párszor halálra rémítette. Kyle és River ma mennek el. 42 napot töltöttek itt. Most olyan elválás előttien nehéz a szívem. Rendeztünk búcsúvacsorát is, lacipecsenyét sütöttem nekik, rettentően élvezték, mert egyébként csak szárazat esznek. (Igaz, abból a legfinomabbat:)) Mintha tudták volna, hogy ez tényleg egy búcsúest, odaheveredtek mellém a hintaágyon, megnyalogattak, az ölembe hajtották a fejüket és elszenderedtek. Este 11-ig élveztük együtt a nyári estét, a telefonomról felolvastam nekik az egyik legszebb részt a Tüskevárból.
„Az árnyékok óramutatója azonban nem állt meg, és amikor felébredtek, Matula már kihordta a csomagokat a kunyhó elé.
– Eljött az idő – mondta.
Bütyök megtapogatta zsebében a levelet, s ez megnyugtatta, de Gyula kissé kesernyésen gondolt az indulásra, a percre, ami immáron elérkezett.
Matula három poharat tett a nevezetes táblára, és megtöltötte őket:
– Búcsúpohár nélkül ne menjenek el.
És Tutajos úgy érezte, hogy ha összekoccan a három pohár, talán elpattan valami, de az üveg halk csendülése nyomán nem történt semmi, mert az idő végtelen folyását meg nem törheti semmi.
– Köszönünk mindent, Gergő bácsi…
– Én is! – mondta az öreg a pohárba nézve. – Én is köszönök mindent, mert jó volt ez a nyár, hogy így együtt voltunk, és tartsanak meg jó emlékezetükben… Felhajtotta a poharat:
– … aztán most már búcsúzásról szó se essék, mert az is elmúlt. Mehetünk!
Mielőtt csónakba szálltak volna, Gyula felkapta az erősen tiltakozó Csikaszt, és magához szorította.
– Szerbusz, Csikasz. Karácsonyra itt leszünk…