Drága Margitka!
Szerencsére pont itt voltam én is a felső nappaliban, amikor Zolival beszéltetek telefonon. Nagyon boldog lettem, amint meghallottam a hangodat, valósággal repesett a szívem. (Ez talán kissé kutyául hangzik, de nem tudok másképp fogalmazni.) Gondoltam én, hogy a járásoddal van a baj, hiszen már régóta nehezen jársz, látom, hogy fáj ha ülsz, ha állsz, ha fekszel, hogy mindig minden mindenütt fáj, de te persze sohasem mondod ezt nekem, de másnak sem, még sosem hallottalak panaszkodni senkinek. Persze nekem is fáj najdnem mindenem, hiszen én is öreg vagyok már, mint te, és persze én sem panaszkodom, de ez nálam nem érdem, a kutyák ugyanis sosem panaszkodnak. A macskák se és a többi állat sem. Csak az emberek panaszkodnak folyton folyvást, de te más vagy. Drága Margitka, talán nem bántalak meg azzal, hogy sokszor azt gondolom rólad, hogy te inkább kutya vagy, mint ember, persze tudom, hogy ez butaság a részemről, de olyankor egyszerűen nem tudok másként érezni. Hallottam, hogy sok vizsgálaton kell átesned, és ha mind megvan és jók az eredményeid, akkor megoperálják a gerincedet. Hát én nem tudom, mi az a gerinc, Zoli azt mondja, a kutyáknak biztosan van de az embereknél már ritkább. De ami nekem a fő, hogy most mégis hazajöttél és Zoli holnap hazavisz engem. Vagy nem is tudom, hová, mert két hete lakunk csak ebben a városban és nem ismerünk itt senkit. Vagy de, Marikát, de őt is csak futólag. Na de én azért már ismerek itt pár jó arcot, itt van például Ödön, aki ma érkezett. Borzasztóan örült, amikor megjött, nem győzött Anitára felugrálni és percekig boldogan ugatott. Mindjárt összebarátkozott Mangóval, mostmár elválaszthatatlanok, folyton csak játszanak, akár kint vannak, akár bent. Ödön még abban is Mangóra hasonlít, hogy megugatja Minyont. Minyon amúgy most jött haza, megvacsorázott az asztalon és most is onnan nézi a földszintes ebeket. Én is földszintes vagyok, de azért egy kicsit nagyobb, mint ezek. Itt van aztán a két kis hófehérke, ők Anita testőrei, amilyen picik, olyan vadul tudnak ugatni, ha megszólal a csengő. A csengő akkor szólalt meg, amikor új kutya érkezik. Délelőtt volt itt egy harmadik hófehérke is, délután pedig egy izomkolosszus érkezett. Grétának hívják és mindenkivel játszani akar. Vagyis nem mindenkivel, mert velem éppenséggel nem. De az az igazság, drága Margitkám, hogy nekem sincs kedvem játszani egyikőjükkel sem, mert egyfolytában csak rád gondolok. Pedig mindenki próbál engem vigasztalni simogatással étellel, itallal, de valahogy ez nem megy nekem. Mármint ez a megvigasztalódás. Hanem majd holnap! Amikor újra a karodba veszel engem és nem szólunk majd egy szót sem, akkor leszek én megvigasztalva, drága Margitkám. Aludj jól és álmodj szépeket. Velem.
