2023. február 14. Valentin-nap

A Valentin-nap az Valentin-nap, akár megtartjuk, akár nem. Mi speciel nem tartjuk, de az állatok úgy látszik, igen. Pontosabban egy állat tartott ma Valentin-napot nálunk, Luna. A vendégkutyáink eddig korra és nemre való tekintet nélkül érdeklődtek egymás iránt, és mindig ugyanazt az ősi mozdulatot imitálták, amely mozdulat nélkül nem is léteznének. Ám Luna most új útra lépett, először a szőnyeggel, azután a paplanommal próbált intim kapcsolatot kezdeményezni. Illetve nemcsak próbált, de nagyon is kezdeményezett, magáévá tette mindkettőt, ami érthető is, ha meggondoljuk, hogy a szőnyeg rózsaszínű és bolyhos, a paplant pedig szívecskék díszítik. Fogalmam sincs, ki esett teherbe kitől és ki nem, és hogy milyen lesz a leendő utód, lehetséges, hogy rózsaszín bolyhos vagy szívecskés mintás kiskutyák lesznek? A roham múltával Luna kijött hozzánk a nappaliba és játékot kezdeményezett a kötélcsomóval, amit még karácsonyra kaptunk Lénától és Zoétól. Minyon az én zeneszerzőszékemben hasalva elborzadva nézte a jelenetet. Minyon amúgy minden nap meglep bennünket az intelligenciájával. Az imént diszkréten nyávogni kezdett, ami nála azt jelenti, hogy menjünk le a földszintre. Itt két választás van: vagy enni akar, vagy kimenni. Most enni akart, ezért én kivettem a hűtőből egy konzervet és jó adagot szedtem a tálkájába.  Minyon megszaglászta, de hozzá sem nyúlt. Az előszobába nyíló ajtóhoz lépett, ami azt jelenti, hogy szeretne kimenni. Kinyitottam neki, és már nyitottam volna a bejárati ajtót is, de Minyon a polcos szekrényhez ment és leült. Szóval nem megy ki, de akkor meg mit akar? Odamentem és benéztem az alsó polcra: ott rejtőzött egy bontatlan Kikekat konzerv, a kedvence. A konzervvel visszaballagtunk a konyhába, felbontottam és szedtem neki, ő meg elégedett lakmározásba kezdett. Minyon kedvence a Kitekat, és azért nem evett a másik konzervből, mert azt nem szerette annyira, és tudta, hogy rejtőzik még a szekrény mélyén egy Kitekat. Különben mind bent vagyunk, Luna egyelőre az ágyamban, de tegnap is lement a helyére, amikor szépen megkértem erre. Remélem, a kedves Luna ma is respektálni fog engem.

Kötélhúzás
Hogy mik vannak!!!