2023. június 3. Kutyák a bogrács körül

A legfontosabb, hogy mindenki jól van, evett-ivott-aludt-játszott, szóval a szokásos dolgok. Tegnap pacalt főztünk a Mexikóban, mondhatom, élénk érdeklődés kísérte mind a négylábúak, mind a kétlábúak felől. Talán Zsömi volt a legélénkebb ebben a tekintetben. Délelőtt ismerkedni voltak Kóláék, úgyhogy egyszerre két Kóla volt a kertben, vagyis három, mert a hűtőben is lapult  egy doboz citromos pepsi. A kólák remekül kijöttek egymással, mondhatni, össze is barátkoztak. Játékos – aki Julika névre is hallgat – tüneményes kutyus, mindenkivel barátságos, de azért Anita a fő mentora az első pillanattól kezdve. Köztünk aludt Lilivel és Luluval és reggel arcon nyalt bennünket. Lili és Lulu elválaszthatatlanok, mint Ginger és Fred, ők a legharciasabbak, pedig ők a legkisebbek. Mint a bors: kicsi, de erős:)

Barátkozás (Kóla, Bajkál)
A bogrács körül (Kóla, Zsömi, Bajkál)
Anita nyomában (Játékos-Julika))