2023. november 15. Mai kutyanapló

Ma elment Kókusz, a hófehér máltai selyemkutyus. Ragyogó kis gombszemei voltak és elbűvölő pofikája. A nagyobb kutyáktól félt, de Ödönkével összebarátkoztak és egész nap dögönyözték egymást. A kertben is csak úgy volt kint, ha a nagyobb kutyák a hátsó kertbe mentek. A három másik picike: Bosco, Csucsu és Piszke továbbra is összetartóan a nappali szobában alszanak és játszanak. A kutyapárnákat Csucsu egymásra rakja, mintha felhőkarcolót akarna építeni és ezt nem csak egyszer csinálja meg, hanem mindannyiszor, mikor az ágyikókat egymás mellé rakom. Hiába no, Csucsu lenyűgöző mérnöki vénával rendelkezik. A legkisebb, Piszke, legtöbbször a kanapén ül, és figyeli a többieket. Nézi, ahogy Bosco kergetőzik Ödönnel, talán tetszik is neki, de nem vesz részt ebben az önfeledt, néha szeleburdi játékban. A tálkájából az ételt egy szemig megeszi, pedig az Boscot is érdekli. Bosco-t minden érdekli, ami ehető, Csucsu ételéhez viszont nem mer nyúlni, mert Csucsu – nyugodtan kijelenthetjük – a legharciasabb mindközött. És úgy tetszik nekem, hogy Csucsu Piszkét is védelmezi. Bármilyen mozgást észlelnek a házban, hangosan jelzik. Valami olyasmit mondhatnak, hogy: Ki van ott és mit csinál és miért? Élénkek és éberek.
Ödön hozza az Ödön-formát. Kedves, érzelmi intelligenciája magasröptű, és – bár nem akarom elkiabálni -, de sokkal jobban igazodik a házirendhez is.
A két unokatestvér, River és Kyle nagyon jók! Gyönyörű tekintetükben ma nem sok kópéságot véltem felfedezni. Komolyak voltak és okosak.
Breki, mikor kikísértük Andit, aki beugrott hozzánk egy kis időre, ráugrott Zolira és átölelte a lábát pont úgy, ahogy ezt a vendégekkel szokta tenni. Zolit alaposan meg is lepte ez a gesztus, Anita viszont elkezdett aggódni, hogy Breki látása rendben van-e. Nem tévesztette-e el Breki a sötétben Andi lábát Zoli lábával? Talán nem. India továbbra is jön-megy a fájával és nagyokat alszik. Bajkál felügyeli a kertet és hogy mindenki rendesen viselkedjen. Ha módja van rá, ő is bejön esténként aludni. Időnként megkívánja a puha kanapét.

Piszke
Az építész (Csucsu)
A triumvirátus állandó tanácskozási helyén (Bosco, Csucsu, Piszke)
Igaz barátok (Kókusz, Ödön)
A barátság egy aranyfonál... (Ödön, Kókusz)
Fuss, Forrest, fuss! (Ödön, Kókusz)