Tegnap volt egy kis csetepaté Kyle és Breki között. A nagy Breki az utóbbi időben egészen elszemtelenedett a vendég- kutyákkal, mostanában például Kyle-lal. Fennhéjázó lett, állandóan azt erőltette, hogy ő itt valaki, a vendégek meg csak afféle gyüttmöntek. Az erőviszonyok alapján pedig Brekire nézve baljóslatúnak látszott az erőfitogtatás, úgy nézett ki a dolog, mintha A Pál utcai fiúkban Nemecsek szívatta volna a Pásztorokat. Nahát, Kyle-nak tegnap elege lett, és alaposan rendreutasította a mi négylábú Nemecsekünket. Csakis Kyle bölcsességén múlt, hogy Brekinek semmi baja nem lett, pedig a már említett erőviszonyok alapján alapján lehetett volna. A csetepaté után aztán farkcsóválva vonultak egymás mellett a kutyaudvarba. Breki kicsit sántított a jobb mellső lábára, talán megrándulhatott a birkózásban. Alaposan megvizsgáltam mindkét felet, a rándulástól eltekintve karcolás nélkül megúszták. A többes számot csak udvariasságból használom, mert Kyle-nek nem volt mit megúsznia, Brekinek annál inkább. Hanem A nagy Breki azonnal előnyt kovácsolt magának ebből a rándulásból, konstatálta ugyanis, hogy a vizsgálódás közben simogatjuk, márpedig a simogatás a kutyák egyik legnagyobb örömforrása. Úgyhogy Breki elkezdett 3 lábon közlekedni, ugrándozni, rendkívül meggyőzően mutatta be, hogy neki nagyon fáj a lába. Mindenki együttérzően dédelgette, becézgette, biztatta. Hanem akkor kijött a házból Ödönke, és játszani hívta Brekit. Breki nagyon szeret játszani Ödönkével, úgyhogy egy szempillantás alatt elfeledte a lábfájást, és négy lábon kezdett száguldozni Ödönkével. Amikor befejezték a futóversenyt, Breki észrevette, hogy lelepleződött, és egy váratlan fordulattal visszatért a 3 lábhoz. Az eset óta folyton váltogatja a technikáját, 3 lábon odasántikál hozzánk, aztán, ha megkapta, amit akart, elfeledkezik a bajáról és négy lébon fut, mint a szélvész. (Ismerős mintázat ez, ugye, kedves Olvasóink?)
A benti szekció – Csucsu, Piszke és Bosco – a gátszakadás óta – vad játékokkal töltötték a napot, amikhez Ödön is csatlakozott, amikor éppen bent volt. Fölfedezték a lépcsőt, és még az oly apró, Piszke is föl-le rohangált rajta. Ám amikor Anita azt mondta nekik, hogy most menjetek a helyetekre, szót fogadtak és elvonultak a fészkeikbe. Szóval igazán jól nevelt ebecskék. Estefelé megérkezett a fiunk, a menyünk és az ő szülei, aztán Söviék is a két kicsivel, felavattuk az Indigót, a kis vendégházunkat, amit augusztus óta építgetünk. Pici hely, de valamiért rendkívül jó ott lenni. És most még annál is jobb volt, mert a legkedvesebb barátainkkal volt tele a varázskunyhó. Este 11-körül aztán mindenki hazatért, mi meg nyugovóra, én ott maradtam az Indigóban Bajkállal és Brekivel, ki akartam próbálni, milyen alvás esik ott. Nagyon jó kis alvás volt, de reggel ötkor szokás szerint már ébren voltam. Kimentünk az udvarra, megsimogattam mindenkit, aztán beleléptem abba az aknába, amivel már reggel óta szemeztem, mert pont az Indigóba vezető gyalogút közepén helyezkedett el, de folyton csak elodáztam az akna hatástalanítását, mert mindig épp valami mást csináltam, amikor arra jártam. A cipőmet így kint hagytam az udvaron, majd bementem a házunkba kávét készíteni. Még sötét volt persze, nem gyújtottam villanyt, mert Anita még mélyen aludt. Leültem a kanapéra, és akkor valami szokatlan dolgot éreztem a fenekem alatt. Ez a szokatlan dolog puha volt, de érdekes módon nem árasztotta magából azt az orrfacsaró szagot, amire számítunk, amikor egy ilyen dologgal közvetlen kontaktusunk támad. Hogy ki volt az elkövető, fedje jótékony homály, engem mindenesetre megihletett az eset, és megverseltem az átélt traumát. Íme a költemény:
A vén trágyamester fohásza
Este van, este van, látom amit látok,
termetes kutyaszar andalog az ágyon.
Kutyaszar láttára trágyamester szíve
megdobban s piros lesz orcájának színe.
Termetes Kutyaszar, mondd, miért itt lettél?
Ki volt, ki odatett? Szólj neki: Mit tettél!?
Pattanj föl s ugorj rá az elkövetőre,
Te legyél mostan a bosszú bűzös tőre!
Hej regö rejtem!
