Azért idézem az ír republikánis párt nevét, mert Anita ma Pesten volt, mi meg itthon, egymagunk. Nem jó egymagunk lenni, valahogy olyan felemás lesz minden. Olyan félig-meddig. Mindenki megvan, senkinek sincs semmi baja, de mégis. Nemcsak én érzem így, a kutyák is, ezt leginkább abból lehet tudni, hogy fülrepesztő ünneplést csapnak, amikor Anita hazaérkezik. A legvadabbul Pinky ünnepelt, harsány ugatás közepette percekig ugrált Anitára, nemkülönben Bogyó, aki délben érkezett és az oly ifjú és édes testvérpár: Mazsola és Daisy. (Május 29-én születtek) Persze a nagyok is körülugrálták, az élükön Brekivel, mert Breki mindenkit megelőz a köszöntésben, de erről majd írok egy külön blogot. Kyle és River is sorban állt a simogatásért, amióta megkerültek, mielőtt elvesztek volna, renkívül nyájasak mindenkivel. Most ketté vagyunk osztva, a nagyok kint, a kicsik bent. A kicsik közül Mazsola és Daisy a legkisebbek, aztán Pinky következik, ő 1 éves, és a sort Bogyó zárja, aki immáron 7 éves is elmúlt. (Eddig ment minden, mint a karikacsapás – mármint a naplóírás -, de mostantól kezdve nehézkes lesz, mert Minyon ide telepedett a klaviatúrámra.) Pinky egészen rendkívüli egyéniség, a játékosság és a komolyság sziporkázó keveréke, öntudatos, határozott jellem, és nem mellesleg abszolúte szobatiszta. Nem úgy mint néhányan, akik bár szobatisztának vannak nyilvánítva, de mégse… Na de jön még kutyákra dér, ami persze a kutyákat cseppet sem érdekli, éppúgy a szőnyeget választják a canis cula elhelyezésére, mint annakelőtte. (Az ember alig várja, hogy véget érjen a kánikula és tessék, nyakunkon a kutyszar!) Mazsola és Daisy rendkívül kíváncsiak mindenre, mindent alaposan megvizsgálnak, ma először alszanak nálunk, és épp most kezdenek laposakat pislogni. Bogyó pedig már alszik is félig a kanapé karfáján és most látom, hogy már Pinky is alszik az egyik kis kutyaágyon. Akkor most el is köszönünk, mindenkinek jó pihenést!
