2023. október 5. Lindosz, Antíó! Levél Brekinek

Kedves Breki!
Sose voltunk ilyen szép helyen és talán nem is leszünk már. (Talán csak a Mexikó szebb, amikor mind együtt vagyunk ott.) A Szent Pál öböl partjáról, a teraszunkról néztük minden este a tengert és a kápolnát, a valószerűtlen, küklopikus sziklákat és a fellegvárat, a Joanniták hatalmas kőfalait. Este pizzát ettünk a mellettünk lévő olasz étteremben, a tulajdonos, egy szakállas, mindig jókedvű olasz személyesen invitált be bennünket, leültetett, ételt ajánlott és nyomban politizálásba kezdett. Nagyon finomakat ettünk itt, sajtos gnyokit, tengeri herkentyűket és persze pizzát. De képzeld el, itt nem parázson sütik a pizzát, mint mi otthon a Mexikóban, hanem valami máson, de azt nem tudom, hogy min. Itt ugyanis be van tiltva a parázs, mert annyira egymás hegyén-hátán van itt minden, hogy rögtön tűzvész támadna, ha ez a rengeteg étterem, taverna parázson sütné a szuvlakit meg a giroszt, arról nem is beszélve, hogy megfulladnánk a füstben ezeken a hihetetlenül szűk utcácskákon. Breki, itt mindenért fizetni kell! Még a tenger partján sem tudsz csak úgy, a kedved szerint letelepedni, mert minden talpalatnyi helyen baldachinos, elfüggönyözhető napozóágyak vannak, szóval éppenhogy csak le tudsz ülni egy zsebkendőnyi területen a parti kövekre, ha nem akarsz 30-40 vagy 50 Eurót fizetni egy ilyen ágyért. Szépek ezek az ágyak, kis teraszokon, leanderek és fügefák között bújnak meg, egész nap kellemes zene szól, tulajdonképpen egy tavernához tartozik itt minden, dehát miért nem hagytak legalább egy talpalatnyi helyet az olyan meztéllábas világjáróknak, mint amilyenek mi is vagyunk. Képzeld, amint először lementünk erre a strandra, egészen elámultunk és hamarosan el is foglaltunk egy ilyen baldachinos, két személyes napozóágyat. Talán ha 10 percig élveztük ezt a csodát abban a hiszemben, hogy mindez csak úgy, a strandolók kedvére van, amikor egyszerre csak ott magaslott előttünk egy magas, vékony, karcsú fekete ifjú és felajánlotta, hogy maradhatunk az ágyon, de akkor fizetnünk kell 40 Eurót, ami sok pénz, Breki, szerintünk egy ilyen ágy semmiképpen nem ér meg ennyit, úgyhogy mondtuk a rasztahajú ifjúnak, hogy akkor inkább elmegyünk. Szerencsére volt ott egy kedves pincér, aki azt javasolta, hogy igyunk valamit a tavernában és onnan menjünk fürödni, mások is így csinálják, és akkor nem kell fizetni az ágyért. Hát mi így is tettünk, elfoglaltunk egy egész ilyen kis teraszt, majd látod a fényképen, hogy milyen ez, Anita kért egy szamócás jégkrémszódát én meg egy egyszerű narancslevet. Nagyon finom volt mind a kettő, és ettől kezdve így jártunk fürödni. Este kiúsztunk az öböl közepéig, ahonnét már csak a végtelen Földközi-tengert látni és a zord parti sziklákat, amik olyanok, mintha egy küklopsz hajigálta volna ide őket, de előtte jól összekarmolaszta a köveket. És ha a hátadra fekszel, akkor a legmagasabb, függőlegesen az égre törő sziklafal tetején láthatod a dórok oszlopait és a Johanniták kőfalait, de leginkább azt, hogy milyen apró, törékeny és – bár szép -, de jelentéktelen az ember alkotta világ a természethez képest. Szóval felfokozott, lüktető itt az élet, de az egész Lindosz egy aranykalitka, ahogy Anita összegezte a látottakat tegnap este. Nekünk egy kicsit sok is már ez az egész, hiszen mi – talán észre sem vettük, mennyire! – a Macskaköz békés, monoton nyugalmához szoktunk, ahol a legnagyobb izgalmat az jelenti, ha két kutya összemorog vagy három telepisili a nappalit, esetleg, hogy Minyon nem jön haza időben. De holnap már átköltözünk Falirakiba és onnen kirándulunk ide-oda, majd megírom nektek, hogy miket láttunk. Ölelünk Benneteket!

Zoli

Ezt a kis teraszt foglaltuk el.
Ilyen az a bizonyos strand.
Ez meg a taverna.
Itt minden növény ki van világítva.
Látod azt a hatalmas szikla-kutyafejet?
Az aranykalitka.
Ilyenek itt az utcák.
Meg ilyenek.
Ez az olasz étterme.
Ez meg az ennivalója.
A "legőszintébb" dolog mindazon emberalkotta dolgok közül, amiket itt láttam, ez a háromkerekű alkotmány.

Vélemény, hozzászólás?