Reggel megjött Zserbó és rögtön némi színt hozott a panzió életébe. Brekivel játékba fogtak, aztán megszaglászta Zeuszt. A négylábú olümposzi eb kedves, de meglehetősen zárkózott, illetve olykor haragvó is, akárcsak kétlábú névadója, tudniillik az ételtől valósággal megbolondul. Az égvilágon minden ennivaló érdekli, és vad csaholással igyekszik elriasztani mindenkit a lakomája környékéről. Az egész napot kint töltöttük, az Indigóban tettünk vettünk, délután pedig megérkezett az erősítés: maga Ödön, a mi Döncikénk! (A kiskapuba toppanék és röpült felém Dönci, de én nem csüggtem ajkán szótlanul, mint a gyümölcs a fán.) Ettől kezdve aztán felgyorsultak az események, ami annyit tesz, hogy felgyorsultak a kutyák is! Kergetőzés, birkózás, gödörásás, hogy csak néhányat említsek a mutatványokból. Ödön volt a koreográfus, féktelen jókedve átragadt a többiekre, és paradicsomi jókedv kerekedett a kertben. Jól ki is fáradtak, már mindenki pihen. És persze várja a holnapot, mert akárhogy is, de már a tavasz szele fújdogál.
