2024. május 23. Boldog születésnapot, Brigi! – Breki levele

Kedves Brigi!

Annyira örültem, hogy meglátogattatok, hogy ki se mondhatom. Helyesbítek: ugathatom. Amikor először láttalak, még kisebb voltál, de ugyanilyen kedves és jókedvű, és én azonnal a szívembe zártalak. De neked az egész családod olyan kedves, hogy… nem is találom a szavakat. Emlékszem, hogy először egy fekete, gubancos szőrű kutyával jöttetek, most már tudom, hogy az ilyen fekete-gubancos kutyákat pulinak hívják. A puli először félénk volt, az első éjszaka Zolival aludt a lenti hálószobában és hajnalig sírdogált, akkor Zolival kijöttek a kertbe, és együtt sétáltunk egy nagyot az erdőben, jó sokan voltunk. És akkor a puli sírdogálása abbamaradt, és innentől kezdve hamar a fejünkre nőtt. Úgy viselkedett, mintha itt lakna, nagy gödröket ásott és folyton Zoli után koslatott. Velünk nem nagyon játszott, de azért mindig ott lebzselt, ahol a falka, vagyis ahol Zoli volt. Én így emlékszem az első találkozásunkra. Rögtön átmelegedett a szívem, amikor megsimogattál, én meg fölágaskodtam rád. Már azt gondoltam, nem is találkozunk többé, mert egy ideje nem jöttetek, de most végre újra találkoztunk! Tudom, hogy most volt a születésnapod, hogy 10 éves lettél – nem tudom, hogy nekem is van-e ilyen, és ha van, akkor én hány éves lennék -, és Zoli azt mondta, hogy ilyenkor fel szokták köszönteni az embert. (Vajon a kutyákat is?) Hát én most felköszöntelek téged, boldog születésnapot kívánok és azt, hogy még sokszor találkozhassunk az életben.  Szülinapi ajándékként röviden beszámolok neked a mai napról. Szóval, a mai nap… hű, de sok minden történt, nem is lehet ezt elmondani. Annyi biztos, hogy megjött River és Kyle, Mangó és Rumlika. Már mind voltak itt, ők is úgy viselkednek, mint akik otthon vannak. River és Kyle Bajkállal őrzi a házat, Mangó és Rumlika nyomban összebarátkozott, birkóznak, játszanak. Mangó nem tudott lejönni a lépcsőn, de Zoli megtanította rá. Rumlika még babakutya, mindenki elolvad tőle. Nagyon okos, mindenhová velünk tart. Hát, ennyit tudok mondani a mai napról. Hogy’ sikerült a születésnapod? Zoli mutatott képeket rólatok, láttam, hogy nagy a vidámság. Hát, szerencsére itt is az. De majd, ha újra eljössz, akkor még nagyobb lesz!

Boldog születésnapot, Brigi! (Breki)
Csatlakozom Brekihez! (Mangó)
Zoli azt mondja, nagy itt a rumli. Dehát a Rumli én vagyok, és én még kicsi vagyok!