2022. június 8. Dumbo, Füge és mi

Pontban reggel hétkor érkezett Dumbo. Pazar külső, kedves, szelíd kutyalélek. (Persze ezt rögtön lehetett gondolni, mert egy fehér BMW-vel hozatta magát.) Rögtön összemelegedett a Bajkállal és Indiával és Barkával is barétségos volt, bár őrülten izgatta ez az új lény, ez volt az első birkaélménye. Nem mondhatnám, hogy Barkán a flow jelei látszottak, )-kor megjött füge, egy 8 hetes pitbull-staffordshire keverék. Rendkívül játékos, kedves kiskutya, mindenki megnyalogatta és azonmód a szívébe fogadta.  Az ismerkedés után átmentünk a Gyopár kertbe Barkához, hogy egyestísük a falkát. Dumbot pórázon vezettem, de így is meglett a baj. Füge hirtelen kergetni kezdte Barkát, aki megugrótt és felénk kezdett futni, gyakorlatilag nekünk jött, mire Dumbo felé kapott és Barka jobb fülecskéjének a végét leharapta. Nem tudom, véletlen baleset volt-e ez vagy nem, de már mindegy is. Nagyon megijedtünk, rögtön fertőtlenítettük a sebet, aztán hívtuk az állatorvost, aki megnyugtatott, hogy két nap múlva beforr a seb. Ebben a zaklatott állapotban csörrent meg a telefon, Dumbo gazdája hívott – azt hiszem a repülőtérről -, hogy „Mi a helyzet?” Mondtam, hogy majdnem minden rendben van, ami nincs, az a bárány füle. Sajnálkoztunk egy kicsit, aztán elköszöntünk. Jó repülést, bon voyage!

Új vendégek nem kímélnek:)
Természetes elegancia
Hogyan tovább?