2022. június 27. Magunkban

Ma reggel elment Tamás, egyetem-kori barátaim egyik legkedvesebbike, és Ági, a legkedvesebb és egyetlen húgom. Tamás Budán él, Ági Szegeden. A MAKF-ra jöttek, ami végül is két napig tartott, de nem a kulturáért voltak oda, ami talán nyomokban föllelhető volt, hanem a kutyákért. Szombaton még itt volt az egész kutyaturnus, igazán mindenkit csak ők érdekeltek. Amikor Olgi kirakta a kisplasztikáit a kiállítóasztalra – Sövi eszkábálta hirtelenjében ládákból és pallódeszkákból, a drapéria fehér lepedő volt -, Brunó féktelen jókedvében körülötte ugrándozott és párszor a sebtében összetákolt asztalt is majdnem felborította. Olgi, a szobrait féltve – elkezdte visszacsomagolni őket a dobozába, de ekkor megjelent Bajkál, rámordult, akire rá kellett, majd Olgi mellé feküdt az asztalt őrizni. Innentől kezdve rend volt, úgyhogy Olgi újra kirakta a szobrait. A szabadtéri tárlatot elmosta az eső, Boglárka festményeit még épphogy sikerült bemenekíteni a Macskavárba, ahol Gyurka képeit lehetett csodálni. Volt felolvasás Tamás, Karcsi és Anita írásaiból, én meg eljátszottam három dalt Sövivel. Sövi isteni marhapörköltet főzött egy termetes bográcsban, Ági meg konfitált tarját kínált Anita kovászos uborkájával és friss lipóti kenyérrel. Dabasi Gabi bácsi Kövidinkáját ittuk Lajos mester szódájával kisföccsnek. Én nyolc körül leváltam a társaságról, megetettem, megitattam és „lefektettem” a panziósokat, aztán visszamentem a Mexicoba, de az Indigó teraszán is zsizsegett egy kisebb társaság. Aztán vasárnap már szűkebb körben folytattuk a szombatot, most pedig már hétfő van. Ilyenkor olyan üres, kiégett az ember, mert elmúlt valami nagyon jó dolog az életből, egy kicsit elmúlt a nyár, pedig még csak most kezdődik. Hiányoznak a kutyák is, szóval hajlik ilyenkor az ember a melankóliára. De holnap új nap kezdődik, nem is akármilyen, mert fél nyolckor érkezik Luna, akit nagyon megszerettünk, amikor először volt itt, aztán majd elviszik Brunót, aki borzasztóan a szívünkhöz nőtt, kedves, okos, nemes lelkű kutya, szerencsénkre jön még a nyáron! Na és holnap jön Zoé, péntekig itt lesz:)!!!!

De a legfontosabbról még nem írtam: Bleki, ez az egyéves, okos, kedves kis terrier gazdát keres magának. Vasárnapig lesz nálunk, utána visszakerül a régi helyére, ami egy pici udvar, de a gazdasszonya januárban meghalt, és a szomszédasszony eteti. Jó lenne, ha… Nem folytatom, mindenki érti.

Én lennék az... Blacky
Talán így, pálmaliliomok között még vonzóbb lehetek
Valóban előnyös háttér (Brunó)
Nemcsak előnyös, de finom is! (Bajkál arcán a döbbenet)
Ugye, mi jó barátok vagyunk?