2022. július 5. Kutyanaplo(pó)

Én lennék az, mármint a naplopó. Merthogy ma nem csináltam fotókat és Anita sem és rajtunk kívül senki emberfia nem volt itt a kertben, aki készített volna pár jó fotót a kedves kuncsaftokról. Azaz volt, egy kedves házaspár Helvéciáról, két máltai selyempincsivel, akik valójában madagaszkáriak, a pontos fajtaelnevezést nem sikerült megjegyeznem. Lulu és Lili, szombaton kora reggel érkeznek egy ismerkedős napra, aztán majd július közepétől vernek tábort nálunk. Mindenki jól van, de haladjunk sorban. A legkisebb, Baltazár évtágya és élelemszerzéssel kapcsolatos stratégiai ismeretei egészen rendkívüliek. Nem tudom, összefüggésben van-e ezzel a széttépek mindent attitűd, de az biztos, hogy amit tud, széttép. A mai széttépett tárgyak a következőek: egy pár zokni, Zolika nagypárnája – az apró tollpelyhecskék a decemberi hóesést imitálták a hűsítő szélben -, és az én kedvenc kispárnám, amit azért szerettem, mert ritka kövér kis párna volt, és a kiserdőben lévő függőágyamba pont ez a kispárna illett bele, remekül lehetett rajta támasztani a fejemet úgy, hogy pont kényelmes volt az olvasás. Hát ennek mostmár vége, de belenyugszom, mert hát „Ment-e a könyvek által a világ elébb?”
Panka egész nap Anita körül van. Mindenhová követi, most is az ágya mellett fekszik. Jókedvű, de olyan szemérmesen az, rendkívül tapintatos, finom lélek. Hangja alig van. Harmónia, nyugalom árad belőle, egészen rendkívüli kutya.
Breki Bajkállal és Indiával van többnyire, de aztán egyszerre csak megiramodik és kezdődik a fogócska Baktazárral. India is utánuk ered, de neki már túl gyors ez a tempó. Breki sokszor odajön hozzám és megszeretget, én meg őt. Minden módon igyekszik kifejezni, hogy idetartozik. Nagyon a szívünkhöz nőtt. Bajkál és India végezte a dolgát, napi rutin már nekik a panzióztatás, mert ők az igazi főnökök. Barka egyszer betört a magtárba, alig tudtam kitessékelni. Volt egy kis eső, de nem sok, csak olyan meztéllábas nyári zápor. Én egész nap a Gyopárt és az Indigót rendezgettem, mert pénteken jönnek Karcsi lányai az ő lányaikkal és Kató, a felesége. Karcsinak hat tüneményes unokája van, mindösszesen 9 alvóhelyre lesz szükség, hát mostmár megvan mind. Holnap jön Báró, egy labrador. Holnap majd duplán fényképezek:)