Ma elvitték Millikét, ezt a falatnyi vattacukorkutyát, rég voltunk ilyen kevesen. Fóti nem ugatott éjszaka, és már nem követeli az ételt – csak kéri, mire minden további jelenlévő, vagyis mindenki, mert az étkezéseknél mindenki jelen van, ugyanolyan szépen kéri -, úgyhogy bevásároltunk a legfinomabb kolbászból, szalonnából, természetesen a hentesmesterünknél. A legfinomabban Breki veszi el az ételt, hozzá sem ér az ember kezéhez, a második Fóti, aztán már bizonytalan a sorrend. A hőség, szárazság meggyötör bennünket, próbálkozunk életben tartani a kertet hajnaltól napestig. Barka sérülései begyógyultak, de a színei még megvannak, leginkább a kék és a narancs. Ezek a spray-k színei, amikkel a sérülései helyét kellett befújni. Minyon teljesen rendbe jött, ugyanaz a megvetés van a szemében, ha a kutyákra néz, mint régen, és újra a mosdókagylóban alszik. Ma vesét vacsorázott és nagyon elégedett. Tegnap Gauguin életéről olvastam föl egy izgalmas fejezetrészt a kutyáknak, amire majdnem egy egész percig figyeltek, de akkor Fóti hanyatt vetette magát, mire fölborult a rend és véget kellett vetnem az előadásnak. Úgy látszik, még nem érettek a modern festészetre, pedig a lenti nappali falán igazán eleget nézhették Károlyi György festményeit. Gyurka mondta, hogy tegyek ki nekik egy képét közszemlére, majd holnap ezzel próbálkozom, hátha a színel és formát kavalkádja jobban leköti őket, mint a szépirodalom. Ma Fótit kivéve mindenki fürdött, Lurkó a gumimedencébe ugrált – persze nem mosta meg a lábát a vízbeugrás előtt -, Mira és Breki a bádogteknőben fürödtek, Bajkál és India pedig locsoltatta magát, persze ki mással, mint velem. Mira locsolt is, azaz rávetette magát a szórófejre, aztán a homokba vetette magát, szóval úgy nézett ki, mint egy varacskos kismalac ősszel. Mira is, Lurkó is és Manó is rendkívül intelligens, nagyon kedves kutya. Mindenben együttműködőek, rengeteget játszanak, kirobbanó a kedvük. Mos a teraszon vagyunk, kicsit meghűlt már az idő, ma is kint alszom. Anita Manóval Columbo-zik.
