Szomorú napra virradtunk ma! Míg a reggel, amint az a bejegyzésből is kitűnik, oly idillinek tűnt, oly felhőtlen, boldog napot vetített előre, hogy csak annál nagyobb volt a megböbbenésünk, amint a napi rutinunk során végiglátogattuk a kert különböző részeit. Lépésről lépésre tárult föl előttünk a vakmerő kutyabűnözés megannyi részlete. Kezdjük a cipőkkel! Hogy érthetőbb legyen a kétségbeesésem mértéke, előre kell bocsátanom, hogy nekem mindösszesen 1 pár cipőm van, amit nyilvánosan, például az utcán viselhetek, több cipőm nincs, merthogy több lábam sincs, és erre a kettőre éppen elég az az egy pár. Van viszont egy pár kerti szandálom és kerti papucsom. Tudom, hogy túlzásnak tűnhet ez a már-már dőzsölés, dehát a szandál nyitottabb, a papucs zártabb, különféle munkákhoz passzol hol az egyik, hol a másik. Hajnalban a szandál még megvolt, a papucsnak csak az egyik felét láttam, de azt gondoltam, én tettem le valahol máshol. Délelőtt boltba kellett mennem, így szükségem volt megfelelő lábbelire, ám ekkor már a szandálomnak is csak a fele volt látható mintegy fél méternyire az udvari lépcsőtől. Az egyik papucs és az egyik szandál szőrén-szálán eltűnt, úgyhogy kénytelen voltam Pierre Richard-osat játszani (Magas szőke férfi felemás cipőben, amiből mindössze a felemás cipő stimmel ez esetben.) Szerintem senkinek nem tűnt fel az ABC-ben, hogy felemás cipőben vagyok, én sem szoktam nézni senki kinézetét a talajszinttől 20 cm-re. Amikor hazaértem és kiszálltam a Skodából, majd hanyatt estem a megdöbbenéstől: Breki ágaskodott a kerítésnél szájában az egyik papucsommal! Breki, a jóságos Breki, akiért tűzbe tettem volna a kezemet, akinek a becsületéért ölre mentem volna, bár már máskor is meglopott. Bentebb térvén egyik megdöbbenésből a másikba estem. A gyalogút felénél jobbra, a nagy lucfenyő alatt mepillantottam a szandálomat, a sarokszíja letépve, a feje összerágcsálva. Ezzel azonban még nem ért véget a rémálom, mert tovább menve a terasz előtti nagyfenyő alatt az én drága jó őszi kerti cipőm hevert kinyúlva, megszaggatva, nyaflán, kehesen. Ám míg a szandálom esetében nem volt gyanúsítható személy a közelben, úgy a kerti cipőm esetében nagyon is volt, nem is egy! Kénytelen vagyok kertelés nélkül megnevezni az elkövetőket: Baltazár, és -ó jaj!- megint csak Breki. A képek önmagukért beszélnek! Baltazár az előző itt tartózkodása alatt egy párnát épp az én olvasó párnámat – tépett szét, később Zita, Zoé anyukája hozott egy csomó párnát, nehogy ne tudjon olvasni, aki akar! Baltazárt akkor a közelben legelésző biztonsági őr, Barka őrizetbe vette, de a számonkérés itt el is akadt, mert a biztonsági őr egy bokorra lelt, amit azonnal elkezdett legelni, és Baltazér is csatlakozott hozzá, ugyanis ami ehető, ahhoz ő mindig csatlakozik. A párna azonban csak kényelmi eszköz volt, tulajdonképpen luxus, a kerti cipő azonban már igazán komoly dolog! Ráadásul Kakas Jóskától örököltem és csak 3 számmal volt nagyobb, mint a lábam, széles fejű, elsőrangú munkacipő, igaz, a talpa már szétnyílt, de ősszel megragasztottam és még remekül bírja. A cipőn rút rágásnyomok láthatóak, a fognyomok alapján kétségtelen, hogy az első számú elkövető nem volt más, mint Baltazár, Breki mint bűnsegéd vett rész az akcióban. A rágásnyom mint bizonyíték a Columbo Egy falatka sajt című részében szerepelt, amikor Oscar Finch, miután lelőtte zsarolóját, beleharap az asztalon lévő finom sajtba, és Columbo a fognyoma alapján bizonyítja be, hogy ő a gyilkos. Fejbekólíntva éreztem magam és gondoltam, lemegyek a Mexikóba, ott nagy a nyugalom, hogy feldolgozhassam a történteket. Amint közeledtem, gyanús jelekre lettem figyelmes. A földön egy összerágott szódásüveg hevert, a műanyaghálót valaki letépte róla. Ez azonban csak a kezdet volt, ezután jött a fekete leves! A zöld szekrény tárva nyitva, és – ó jaj! – a tegnap vett szeletelt lipóti kenyér szanaszét hevert a földön, a nejlon széttépve, a kenyerek megrágva, nem folytatom. Meg kell jegyezzem, Brúnó leült a bűntett helyszínén és nem kezdte el fölenni a bizonyítékokat, hanem figyelemse nézett rám, sugárzott a szeméből, hogy „Zoli, derítsük ki, ki követte el ezt a disznóságot! Göngyölítsük föl az ügyet, Zoli, könyörgöm!” Szóval Brúnó nagynevű elődjéhez, Kántorhoz méltón viselkedett! Mintha letaglóztak volna, nehezen ocsúdtam csak föl. Fölhívtam Anitát, aki fönt dolgozott a házban és épp lejönni készült reggelizni. Fuccs a reggelinek, mondtam neki a telefonba, és ekkor került föl az i-re a pont: valaki megrágta a Szigeti Feriéktől ajándékba kapott fenséges erdélyi szalonnát! Erről a bűntettről és a szandálom elrablásáról nem mondhatok semmit, nem gyanúsíthatok senkit, legalább is megalapozottan, de alaptalanul óhatatlanul gyanúsítgat az ember másokat mindenféle rút dologgal. Ezek után újra elmentem a boltba és vettem új kenyeret. Ez a 3 kg-os lipóti kenyér, nagyon finom, ropogós, ebben a boltban ez az egyetlen, ami nem gyorskovásszal készül. Amikor ezzel a finom kenyérrel hazaértem, újabb csapás várt rám: Anita közölte, hogy a tegnapi garnélás pizzánk felét, amit alufóliába csomagoltunk, hogy majd ma délben fölmelegítjük és megesszük, valaki lerántotta a konyhaszekrényről, kibontotta az alufóliából és az utolsó morzsáig megette!
Az összeomlás határán voltunk, nehezen ocsúdva indultunk a Mexikóba reggelizni. Reggeli közben természetesen a sokkoló eseményekről beszéltünk, de még a reggeli sem telt el nyugodtan, mert a biztonsági őr, talán az újabb kudarca miatt, hangos óbégatásba kezdett az erőben és le kellett csendesítani. Hát ilyen a kutyapanziósok élete! Kívülről csupa idill, harmónia, de belülről fosztogatás, figyelmetlenség, lustaság, hangoskodás. De azért így is a legjobb élet:)
