Mindenki jól van, ma reggel elment Baltazár, a nagyszerű, kedves, bátor Baltazár, nagyon örültek egymásnak a gazdájával, eljön még, reméljük sokszor. A szokásos mederben telt a nap, délután megérkezett Szofi, hat éves biegle, nagyon rendes kutya, és nagyon falánk, szegény Anitát már kétszer is megharapta az esti etetés közben. A gazdái idősebb emberek, Bajorországba indultak kirándulni. Léna és Zoé ma is megosztva „léteztek” a macska és a kutyák és mi köztünk. Ebédre mindenféle finomsággal töltött padlizsánt sütöttünk a Mexikóban, szóval ettünk-ittunk, a kutyák-macskák megvannak – az újdonsült beteg cicát kivéve (hálás köszönet Sanyinak!) jól, a lányok majd holnap befejezik a naplót. (Talán…:)
„Ma reggel hazavitték a kissé sérült, ámbár tiszta lelkű kutyust, Baltazárt.
Kár, hogy nem tudtunk tőle elbúcsúzni, csak a beteg kismacskával kellett
foglalkonunk. Kinek története úgy kezdődött, hogy mikor Sanyi átadta a kiscicát,
mi gyorsan bevittük az Indigóba, majd elláttuk. Nagyon ki volt száradva, ezért
adtunk neki friss vizet és élelmet. Megtapogattuk és nem éreztünk törést vagy rendellenességet. Mégis nagyon merev volt és lihegett. Vizes törölközőkkel és
legyezéssel hűtüttük le. Kis idő múlva javult az állapota, és már nem volt annyira
merev. Sokat aludt, sokat evett. Találgattuk, hogy mi lehet a baja. Először napszúrásra gondoltunk, de több mellékhatás állt a fagyálló mérgezés mellett. Eléggé megrémültük mivel az a hír járja, hogy menthetlen az az állat akinek, a szervezetébe kerül akár egy kis adag fagyálló is. Amikor Zoli hazatért a boltból, elmeséltük neki a történteket, ő pedig felhívta az állatorvost. A cicát beraktuk egy törölközőkkel kibélelt dobozba, és beültünk a kocsiba. Az utat jól bírta a cicus. Seperc alatt oda is értünk a Pet City-be. Egy kedves doktornő fogadott minket. Próbált engem (Léna) lebeszélni arról, hogy állatorvos legyek, de nem igazán hatott meg.
Kapott szegény szőrös barátunk egy injekciót és egy szteroidos szurit is, hangosan nyávogott közben szegény. A vége felé belenéztünk a kis fülébe is, amiben az orvos látott atkát.
Visszaúton kicsit bágyadt volt, pihengélt is, miközben mi ettük a jégkrémet, melyet Zoli frissen vadászott le az enyhén szétrágott lábbelijével az ABC-ben. Otthon bevittük a Gyopárba, ahol úgy aludt, mintha lelőtték volna. Lassacskán felkászálódott és kúszva járt kelt. Sajna olyan álmos vagyok, hogy átadom Zolinak a volánt.”
