Hát elmúlt ez a nyár is. Nemsokára elmegy Bogyó, az utolsó vendég. Kicsit üres lesz a világ, de azért már vágytuk ezt az ürességet. Kóborolok a rengeteg naplóbejegyzésben, május 7-e óta rögzítjük a magunk módján a napokat. Csodálatos, feledhetetlen volt ez a 4 hónap, ami nemcsak az évszak tekintetében volt nyár, hanem az életünkében is. Nyár Zoéval, Lénával, a pár napos kis önkénteseinkkel, a népesedő családdal, a macskaköziekkel, a sok kedves emberrel, akik a kutyákat hozták, közülük hadd említsem meg külön Szervó Katit, akitől Brekit kaptuk és szerető figyelme egy pillanatra sem lankad a panzió lakói iránt, a Kutyanapló kedves olvasóival és hát persze legfőképp a kutyákkal, a négylábú, szőrös gyerekekkel, ahogy Csányi Vilmos nevezi őket. Ma bezárunk, holnap még jön Lili és Hanga, pénteken meg elindulunk csavarogni a Balatonra. Szóval most elbúcsúzunk a nyártól, az ilyen búcsúról nekem mindig Matula jut eszembe a Tüskevárból:
„Matula három poharat tett a nevezetes táblára, és megtöltötte őket:
– Búcsúpohár nélkül ne menjenek el.
És Tutajos úgy érezte, hogy ha összekoccan a három pohár, talán elpattan valami, de az üveg
halk csendülése nyomán nem történt semmi, mert az idő végtelen folyását meg nem törheti
semmi.
– Köszönünk mindent, Gergő bácsi…
– Én is! – mondta az öreg a pohárba nézve. – Én is köszönök mindent, mert jó volt ez a nyár,
hogy így együtt voltunk, és tartsanak meg jó emlékezetükben…
Felhajtotta a poharat:
– … aztán most már búcsúzásról szó se essék, mert az is elmúlt. Mehetünk!” (Fekete István: Tüskevár, 1962, 236. o.)
P. S.: Lehet, hogy a Balatonról is írunk rövid bejegyzéseket, de az meg biztos – jaj, hát mi a biztos ebben a viágban?… -hogy szeptember 2-án újra nyitunk!
