Délelőtt megjött Baltazár, egész nap ment a futkározás, főleg Brekivel és Indiával, Rémusz a nőt látta benne is, úgy látszik, Rémusz szuperhím, már csak tárgyakkal nem próbált közösülni. Baltazár Barkával is szeretett volna játszani, de Barka gőgösen leszegte a fejét és böködni kezdte. Barka immár nem fél senkitől és semmitől, képzeletbeli szarvait szegezi a világ felé, ha úgy érzi, zavarják a nyugamlát. Egyébként nagyon szelíd, kedves, csupa gyengédség. Ám ha nem, akkor igazi birkapálfordulásról van szó. Én egész nap az Új Mexikót köveztem, ami azt jelenti, hogy egy talicskányi téglát odahúzok (tolni nem lehet a homokban), és a kirajzolt ívekben a homkba ültetem a téglákat, majd a vízimértékkel beállítom őket, hogy vízszintben legyenek. Egy-egy téglát háromszor-négyszer is föl kell venni és a homokot igazítani alatta, mire jó lesz. Szóval reggeltől az esti nagy viharig a homokban térdeltem vagy talicskát vonszoltam, a fényképezésre nem jutott most idő, ezért ezt az egyszál fotót tudom csak föltenni, amit Zolika kérésére csináltam, mert nagyon érdekelte, hogy milyen is lesz ez az ívekben kirakott térkő. Az állatok végig mellettem-körülöttem voltak, az ifjak kergetőztek vagy gödröket kapartak, de Bajkál, India és Barka közvetlenül mellettem volt a legtöbbször. Barka mindent megszagolt, mindent megkóstolt, igyekezett nélkülözhetetlenné tenni magát. Sikerült neki:)