Ma fordul meg az év. Ma lesz a leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. Ma meghal a Nap. De holnap újjászületik. Amíg ember él, szükség van ünnepekre. Ilyenkor az ember számot vet, hogyan is telt az éve. Én is számot vetek röviden.
Januárban sztrókot kaptam, a szerencse és az orvosok segítségével megúsztam, nincs maradandó nyoma.
Februárban elkezdtem kipakolni a kenneleket, mert a fejünkbe vettük, hogy kutyapanziót nyitunk.
Márciusban nyugdíjba mentem és folytattam a felkészülést a kutyák fogadására. Március 13-án megnyílt a panziónk. A főnök Anita, én a trágyamesteri pozíciót néztem ki magamnak. Áprilisban elfelejtettük, hogy kutyapanziónk van. Igen, így van, teljesen megfeledkeztünk róla, ami érthető is, hiszen sosem volt semmilyen vállalkozásunk. A hónap közepén megérkezett Barka. Szopós bárány volt, alig 4 hetes, cumisüvegből etettük 3 óránként. Májusban 2-án jött egy telefonhívás, hogy jönne egy kutya. Először mereven néztünk magunk elé, aztán erőt vett rajtunk az örömteli izgalom. Hát mégis! Kutya jön hozzánk! És ettől kezdve jöttek, mint a csehszlovákok. De nemcsak a kutyák jöttek, hanem a lányok is: Léna és Zoé. 25-én megtartottuk az első MAKF-ot (Macskaközi Kulturális fesztivál). Júliusban végképp elleptek bennünket a kutyák, beköltöztek a szobáinkba, szekrényeinkbe, ágyainkba. Karcsi első évfordulóján meglátogatott bennünket a családja, felesége, lányai, vejei, unokái. Itt dorbézolt az egész Macskaköz (Söviék, Sanyiék). Augusztusban Elbúcsúztattuk Zolikáékat, mert kiköltöztek Portóba. Szeptemberben elkezdtem lebontani a Mexikót, majd nekifogtam az Újmexikó építésének. Októberben meglátogattuk Zolikáékat, fürödtünk az óceánban és elkészült az Újmexikó, amit fel is avattuk Péterrel, Katival, Zsuzsával, Gáborral, Szervó Katival és a fiával és a macskaköziekkel. Novemberben elvesztettük Barkát. Most meg már megint december van. Várjuk a karácsonyt, a családot. Szerettel gondolunk a kedves kuncsaftokra és a gazdáikra. És várunk vissza Mindenkit!
