2023. június 8. Esti kiadás: Zsömi, a jóságos dada

Továbbra is mindenki jól van, illetve most talán még jobban, hogy mindenki megvacsorázott. Kora délután megérkezett Lidi, ez lesz az első éjszakája nálunk. Zsömi azonnal mellé szegődött, és mint a világ legjobb, legaggódóbb dadája, azóta is Lidi mellett van. Úgy látom, együtt is fognak aludni. Lidi nagyon kedves, okos, méltóságát őrző kiskutya, nyomban beilleszkedett a falkába, mindenhová követi a nagyokat. De leginkább Zsömit. Zsömi tavaly nyáron volt először nálunk, talán ha 4 hónapos volt akkor, szertelen energiabomba. Később a kolbászbűnözés atyjaként emlegették a Macskavárban, most pedig okos, jól irányítható, gondoskodó kis dada lett belőle, persze nem arról van szó, hogy olyan nagyon megkomolyodott, most is játékos energiabomba, de Matula bácsi talán már nem mondaná rá, hogy „Olyan kajla vagy!” Zsömi mindeddig Grétával hempergett reggeltől estig és persze nem szűnt meg ez a hempergés, de azért Lidi érkezése megváltoztatta a tempót. Gréti és Lidi egyébként régebb óta ismerik egymást, ha jól tudom, a játszótérről. Lidiért nagyon aggódnak, de megnyugtathatom a kedves szülőket, Lidi jól van, most Zsömi szárnyai alatt pihen. Kedves Zsömi, köszönjük:)

A dada és a delikvens (Zsömi, Lidi)
Igen, én vagyok Lidi!
Kedves kiskutya, vigyázni kell rá! (Bajkál, Lidi)
Majd én vigyázok! (Gréta)
Kire ugrik Gréta? (Gréta, Zsömi, Breki, Lidi)