A legfontosabbn hogy mindenki jól van. Tényleg csak pár kutya lézeng a kertben és a lézengők párokba – is! – rendeződnek. Délelőtt megérkeztek a leendő új sztárok, Mazsola és Daisy, két 4 hónapos máltai. Mindenki nyomban olvadozni kezdett tőlük, persze ők is Anitát választották mentorukul, akárcsak Lili és Lulu vagy Brutus és Bogyó, szóval a „kicsiknek” úgy látszik Anita kell, amit én teljesen megértek. Talán meglepő, hogy pont a máltaiak, ezek a hófehér apróságok a legharciasabbak. Amikor napközben bejövök a házba, ők általában az emeleten lebzselnek, és nyomban fültépő ugatásba kezdenek, nyilvánvaló, hogy ki akarnak űzni a házból. Olyanok, mint a johannita lovagok lehettek a 12. században Ródoszon, akik szintén fehérben jártak – már ahol nem páncél fedte a testüket – és a betegek gyógyítása mellett ők is a betolakodók kiűzésével foglalkoztak. És – lám, milyen különös! – a fehérbe öltözött johanniták a 14. században Máltára költöztek át,és ők lettek a máltai lovagrend. Nem tudom, így van-e, de én ezentúl azt hirdetem, hogy a máltai selyemkutyákat a johannita lovagok öltözéke után kapták a nevüket. Szerintem ez egy tetszetős elmélet, aminek persze nélkülöz minden tudományos alapot, de talán éppen ezért fog elterjedni, mint a futótűz. A tudomány ma már csak fölfösleges ballaszt a tömegelméletek színes léggömbjein. (Talán ezért is lett ilyen bornírt mára a világ.) Persze azért – nyitottságomat bizonyítandó – örömmel fogadom új elméletem tudományos alapokon álló cáfolatait, azonban nemcsak nyitott vagyok, de következetes is, úgyhogyde egy jottányit sem fogok engedni önkényes elméletemből. De térjünk vissza a vansághoz, szóval Mazsola és Daisy remek párt alkotnak, mindenhová együtt mennek és mindent együtt csinálnak. Óriási felszereléssel érkeztek, pelenka, ágy, élelem, de inkább az udvar érdekelte őket és a
nagykutyák. (Egyszer majd megpróbálom összeszedni a kutya különféle jelentésrétegeit.) A nagykutyák közül most a legnagyobb Linné, aki a rengeteg nyáltól kezd egészen elkocsonyásodni, ami prsze rendjén való dolog, hiszen nyakunkon a kocsonyaszezon. Linnét India követi a sorban, majd Bajkál – Bajkál pár centivel alacsonyabb, mint India -, azután Véda és Breki jön holtversenyben, Breki talán picit magasabb, Véda viszont picit szélesebb. Bajkál és India is párt alkotnak, amellett, hogy ők a dajkák, egyben tiszteletbeli nagynénjeik Grétánk, Rivernek és Kyle-nak, ami annyit tesz, hogy Bajkál olykor kioszt oszt néhány tockost rendetlenkedő unokaöcséinek-unokahúgának – India meg nyomban odemegy a megfegyelmezetthez és egy fahasábbal próbálja megvígasztalni. De párt alkot Véda és Breki is, ugyanis mindkettő terápiás kutya azzal a különbséggel, hogy védának erről papírja is van. Mindkét kutya képes egyetlen pillanat alatt elbűvölni az embereket, mégpedig olyannyira, hogy a szíven karcolt simabőrűek többsége szeretné azonnal hazavinni őket. És végül a kert legrébibb párja: River és Kyle. Ők, bár nem egy alomból valóak, de mégis, a legigazibb testvérek. Eltéphetetlen kötelék fűzi őket egymáshoz, de azért néha cívódnak, sőt, ki is tolnak egymással. Kyle a domináns, River az örök második – óhatatlanul fölsejlik Doktor Genya és Második mintázata. Számtalan megnyilvánulása van ennek, most csak egyet említek: River eléggé lesoványodott, úgyhogy ő a száraz tápja mellé kapp egy-egy doboz húskonzervet is. Az esti etetést mindig velük kezdem, ők ben esznek a kutyaudvar kétajtós sufnijában. Letettem eléjük az ételt – Kyle-nek száraz tápot, Rivernek a húsosat -, Kyle amint megérezte a konzervhús illatát, egy pillanat alatt River etetőfülkéjében termett, ellökte a táltól a testvérét és fölfalta a vacsoráját. River tanácstalanul nézett rám – amúgy is bajban van mostanában az evéssel, napokig csak a kezemből fogadta el az ételt -, mire én kivittem az éhkoppon maradt unokaöccsöt a kutyaudvarból, és egy kennelben szolgáltam föl neki a vacsoráját. Szóval vége a békés egymás mellett evésnek, a húskonzerv szétrobbantotta az idillt. Kicsit olyan ez a húskonzerv, mint Az istenek a fejükre estek-ben a kólásüveg. Csak azt nem lehetett megenni. Tegnap vendégeink is voltak, Eszter és Józsi, kertünk és fenyőfáink valóságos jótevői, és természetesen velük jött Bogyóka is, a főiskolát végzett vizsla, akit mi csak dandártábornok néven szoktunk emlegetni. Anita fölséges étkekkel, székelykápoasztával és kelt almáslepénnyel készült, aminek valahogy híre ment a Macskaközben, mert nemsokára megjelent Sanyi, aztán Sövi, aztán Boglárkáék. Épp le akartuk hívni Gáborékat, amikor az eső rákapcsolt és mindenki visszahúzódott a saját kuckójába. Jó kis nap volt, külsőleg nézve csak egy esős szombat délután, de a Mexikóban senki se fázott. Hiába, a barátkozás már csak ilyen. Melegen tart.