2023. december 6. Thank you, Döncike!

Ez Ödönke búcsúnapja, mert holnap jön érte Teri, a gazdája. Ödönke 6 hete velünk van, nem is tudom, hogy’ leszünk meg nélküle, nagyon hozzánk nőtt. Kedvességgel, derűvel,  csintalanságok izgalmával töltötte meg a napjainkat. (Mit rágott szét, mit rágott össze – persze itt az össze is szét.) Mintha ő is érezte volna e nap jelentőségét, és a maga módján a következőkkel próbálta emlékezetessé tenni: reggel, miután az előszobában elfogyasztotta a reggelijét, széttépte a macskaalom papirzsákját, majd miután beterítette a fehér szemcsékkel a helyiséget, nekiesett a műanyagpadlónak, fölszaggatta és a küszöbnél szétrágta. Igaza volt, mert nem is tetszett nekünk sosem ez a műanyagpadló, de egyre csak halogattuk a dolgot, így azonban végre fölszedjük az egészet és beburkoljuk járólapokkal.
Délben valahogy bejutott az éléskamrába, és a földre rántotta a tojásos dobozt, a húszból ötöt összetört, dicséretére legyen mondva, hogy föl is nyalta mind az utolsó cseppig – tehát, ha úgy vesszük, nem hagyott maga után széjjelséget -, ráadásul a tojástól szép, fényes lesz a bundája, ami jól áll így  karácsony tájt embernek, kutyának egyaránt.
Este a maradék erejével a nappali teáspolcáról lerángatta a teásdobozokat és széttépte őket, kb. 20 filter finom gyümölcsteát fogyasztott el, amiért szintén dicséretet érdemel, mert ezekben a filterekben sok vitamin is van, de főleg, mert volt ott egy üveg tokaji aszú is, de ahhoz nem nyúlt. Ma leesett az első hó, mesebeli lett délután a táj, a kutyák pedig… Azt el se lehet mondani, amilyen boldogan kergetőzött a hóban a trojka, Bella, Brúnó és Ödönke, Bajkálék megértő derűvel nézték őket. Délután megjött Mimike. Mimike kicsit olyan, mint Csilla baba a Futrimka utcából, már-már bántóan csinos, jól fésült, és előkelő külleméhez igazodóan távolságtartó. Már mindenki bent van és pihen, és… Te jó ég! Húsz perce megy az első Columbo!!!

Én még a nyári Ödön vagyok, de olyan jó ez a kép rólam!
Itt éppen emlékezetessé próbálom tenni az itt tartózkodásomat! A műanyagpadló nem annyira ízlik, de a macskaalom nem rossz.
Én vagyok az egyik trojka., bár nem tudom, mit jelent ez. (Brúnó)
Éna másik trojka vagyok, meg itt mögöttem Ödön is trojka, Zoli legalábbis így hív bennünket. Lehet, hogy Zoli is trojka? (Bella)
Ez egy korábbi képem, most éppen az ágy alatt tartózkodok, nem tudom, minek ez a kék fityegő a nyakamba, rontja az összahtásomat. (Mimi)