Rég nem írtam naplót, először elkapott valami nyavalya, de már kilábaltam, azután meg nekifogtam könyvespolcokat csinálni a lenti nappaliba, amiből aztán az lett, hogy az egész lakás „újrarendeződött”, olyan adventre hangolt lett. Hűséges segítőim most nem voltak, illetve voltak, de kint a kertben, azonban olykor, kihasználva a biztonsági rést betörtek és elárasztották az alsó szintet. A kiebrudalásuk viszonylag könnyen ment, kivéve Toffelinit, a vaskos labradort, őt mindannyiszor úgy kell kitolni a házból, mert semmilyen hívó-vezény vagy parancsszóra – valójában semmilyen szóra – nem reagál. Grétivel rohangálnak naphosszat, de Toffelini bárkinek a nyomába ered, aki él és mozog. Környezetátalakító munkája is jelentősnek mondható, ma a Mexikó zöld bőrfotelét tépte szét, amit mind sajnálunk, mert „jó ülés esett benne”. Persze nem ő a hibás, a fotel volt rossz időben rossz helyen. Toffi minden nap átalakít valamit, mintha itt lakna, a tereprendezés éppúgy a szívügye, mint a tárgyak szétszaggatása. Erre céloztam a címben az elvesztette vendég-jellegét kifejezéssel. Ma van Koda utolsó napja, holnap jönnek érte és visszatér Hollandiába. Koda társasága felejthetetlen élmény, rendkívüli kutya, az érzékenysége, finomsága, intelligenciája páratlan. Felém is nyitott és kedves, de Anita az ő választottja, elválaszthatatlanok. Fölszállt a köd, szép, őszi napunk lesz ma is. A Mexikóban fogok brassóit sütni tárcsán. A kuktáim mind négylábúak lesznek:)
