2022. július 28. Villő kutyanaplója

Miután Pepin, a kutyám itt nyaralt egy hétig, visszajöttünk, hogy míg én önkénteskedem, addig ő folytatja a játékot a többiekkel. Egész nap ment a fogócskázás, vízzel való játék, majd levezetésként a Mexikóban való pihenés.
Luna az elején visszahúzódó volt, elvonult egyedül, úgy kellett utánamenni és megkeresni. De minél többet mentem oda hozzá és simogattam, egyre jobban feloldódott. Annyira, hogyha nem simogattam, a fejével vagy a mancsával próbált ösztönözni, hogy vakarjam meg a füle tövét.
Lurkó hűséges társam volt a nap folyamán, még akkor is jött velem, mikor saját kutyám, Pepin is otthagyott. Hatalmasat kergetőzött Pepinnel, Manóval és persze Mirával. És amíg én azon voltam, hogy arrébb rakjam a locsolót, ő legalább öt percig annak vizével szórakozott.
Fóti a nap folyamán többször is megszerezte, először magának, majd neki hála a többi kutyának is, a kukorica pufit. Ha pedig nem falatozott, akkor az árnyékban hűsölt.
Manó, amint kiszabadult, ugyanúgy rohangált a többiekkel, mintha mindig is kint lett volna. Pattogott, mint egy bolha és nem zavarta egy kicsit sem, hogy ő a legkisebb a csapatban. Időnként engem kísérve lelocsoltatta magát a locsolóval.
Mira nagyokat fogócskázott és ment mindenfele. Ilyenkor megugatott mindent, persze tisztes távolból, de azért félszemmel felénk sandítva, hogy látjuk-e milyen bátor. Ha csöndben volt, akkor vagy játszott, vagy ő is, mint a többiek a Mexikó környékén feküdt valahol az árnyékban.
Breki mindig jött a simogatás dózisáért, sajnos, amikor megkapta, általában otthagyott engem és ment fogócskázni vagy éppen egy fadarabért küzdeni Lurkóval. Persze a hűsölés sem maradhatott ki.
Bajkál es India, mint a két főnökasszony, egész nap ott voltak, figyeltek és rendet teremtettek, ha kellett. Kivéve azt az egy órát, mikor Bajkál Barka mellett aludt, vagy mikor ők is beszálltak a fogócskázásba.
„Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!” Hangzik el a Sörgyári capriccio-ban, ahonnan Pepin nevét is kölcsönöztük az ugyanolyan lármás és vicces Pepin sógortól. De a mosómedve vásárlás helyett én inkább az önkénteskedést választottam. És milyen jól tettem:)

Villő ebandalító dallamokat játszik
A zene hatására Lurkó és Pepin távolba révedő tekintettel kutatja a kutyaélet értelmét
Mi az élet értelme? Ha nem mondod meg, megharaplak! (Mira, Pepin)
Az élet értelme? Hm... (Luna)
Talán az, ami ez alatt van. De az meg mi lehet? (Fóti, Mira, Manó, Breki)
Hagyjátok, úgyse az! (Lurkó, Luna)
Az élet értelme, hogy mind megvagyunk és jól vagyunk.

This Post Has One Comment

  1. Kiss Katalin

    Nagyon örülünk, hogy mindenki jól érzi magát. Köszönjük a törődést. Reméljük, hogy irodalmilag művelt kutyát kapunk vissza
    Nálunk ugyanis, csak műszaki képzést kap, bár rajzolni még nem tud. Itthon majd rakta leszünk.
    Üdvözlettel Kiss Katalin

Comments are closed.