Megérkeztünk Lindoszba. Mit is mondhatnék, Breki: varázslatos és ijesztő. Varázslatos, mert talán sehol a világon nincsenek ilyen szűk, hófehéren, barnán és kéken ragyogó utcácskák, ahol szinte minden kapuból nyílik egy új világ, tavernák, kávézók, bárok, üzletek, mindez keletről az Égei, nyugatról a Földközi tenger ölelésében, koronaként pedig a városka fölötti legmagasabb sziklaoromra feszül a fellegvár, amit még a dórok kezdtek talán építeni 4000 éve, és a Johanniták fejezték be a 11. században. Ami ijesztő benne, Breki, azok az emberek, akik délelőtt 11-körül elkezdenek hömpölyögni az utcácskákon és végeláthatatlan sort állnak, hogy bejussanak az akropoliszba. Azért 11-kor, mert akkorra érkeznek meg a kiránduló buszok, szerencsére ezek a buszok délután 4 óra körül vissza indulnak, és ilyenkor megkönnyebbül, fellélegzik a városka. Ami talán még számodra, vagy inkább számotokra – kivéve Minyont – ijesztő lenne, az az, hogy rengeteg itt a macska és nagyon kevés a kutya. Eddig mindösszesen 2 kutyát láttunk Lindoszban, de macskával meg Dunát lehetne rekeszteni. De – mondd meg Minyonnak! -, hogy ezek nem olyan szép macskák, mint ő, olyan csapzottak, ziláltak, látszik rajtuk, hogy nincs gazdájuk, különben meg, ha lenne is gazdájuk és szépek lennének, akkor is Minyon lenne a világ legszebb macskája. A tenger meleg, a táj káprázatos, csodálatos itt lenni, de azért napról-napra jobban hiányoztok. Minyonnak mondd meg, hogy Anita már nehezen bírja nélküle. Vigyázzatok magatokra és egyetek sokat!!!
Zoli
