Zoli tegnap megemlített a naplójában, és ez arra késztet, hogy a saját szemszögömből is megvilágítsam ezt a dolgot. Csakhogy a Nyájas Olvasók pontosan értsék, hogy miről van szó, ideidézem Zoli tegnapi naplójának egy részletét.
„Minyon amúgy minden nap meglep bennünket az intelligenciájával. Az imént diszkréten nyávogni kezdett, ami nála azt jelenti, hogy menjünk le a földszintre. Itt két választás van: vagy enni akar, vagy kimenni. Most enni akart, ezért én kivettem a hűtőből egy konzervet és jó adagot szedtem a tálkájába. Minyon megszaglászta, de hozzá sem nyúlt. Az előszobába nyíló ajtóhoz lépett, ami azt jelenti, hogy szeretne kimenni. Kinyitottam neki, és már nyitottam volna a bejárati ajtót is, de Minyon a polcos szekrényhez ment és leült. Szóval nem megy ki, de akkor meg mit akar? Odamentem és benéztem az alsó polcra: ott rejtőzött egy bontatlan Kikekat konzerv, a kedvence. A konzervvel visszaballagtunk a konyhába, felbontottam és szedtem neki, ő meg elégedett lakmározásba kezdett. Minyon kedvence a Kitekat, és azért nem evett a másik konzervből, mert azt nem szerette annyira, és tudta, hogy rejtőzik még a szekrény mélyén egy Kitekat.”
A következőket kívánom mindehezz hozzáfűzni: Zoli valami elképesztő mutatványt ad elő esténként, amit nem értek. Estefelé mindig elindul a lépcsőn lefelé, és közben engem néz, megyek-e utána? Én még a lépcső tetején nyújtózom egyet, jelezve, hogy hajlandó vagyok rászentelni csekély szabadidőmet, de gyorsan végezzünk, mert kezdek álmosodni. Tehát leszaladok mellé. Ezek után kinyitja az előszobaajtót, mondom magamban, ez érdekesen alakul. Aztán meg kinyitja a bejárati ajtót is. Kinézek, de csak azért, mert kíváncsi lettem, mit is akar mutatni. De kint nincs semmi. Erre persze visszatolatok a bejárati ajtóból az előszobába, mire becsukja az ajtót. Aztán megint a konyha irányába megy, én meg nézek utána, hogy most akkor mi van? Erre ismét megfordul és kinyitja már másodjára a bejárati ajtót. Na, mondom, magamban, szegény Anita!!! De azért megint kinézek, hátha valami elkerülte a figyelmemet, de persze most sem volt ott semmi. De!!! Ha már ott vagyok, akkor már inkább együnk! Mutatok Zolinak az egyik konzervre, mire őt elönti valami földöntúli boldogság, és rendkívül büszkén néz rám, utána pedig azt harsogja, hogy én vagyok a világ legokosabb macskája. Jaj, macskamamácskám!!!
„
