Kedves Kyle és River, Unokatestvéreim!
Zolitól hallottam, hogy holnap hazamentek. Hát az biztosan nagyon jó dolog, bár én nem igazán tudom, mert én folyton itthon vagyok, amióta itt lakok a Macskavárban. Nekem nagyon fogtok hiányozni, mert már olyanok vagytok, mint… mint mi. Zoli azt szokta mondani, hogy ti és Gréta az én unokatestvéreim vagytok, Bajkál és India pedig a nagynénikétek. Bármit is jelentsen ez, üres lesz itt a világ nélkületek, de Zoli azt mondja, hogy a télen majd visszajöttök. Hát akkor én meg azt mondom, hogy jöjjön az a tél, jöjjön a kutyákra a dér, vagyis ránk, bár azt nem tudom, mi az a dér. Szerencsére azért nem maradunk magunkban, mert itt van a két kicsi, Ödönke és Bogyó. Ők külön világ, folyton együtt lógnak, igaz, néha én is játszok velük. Bogyó nagyon okos kiskutya, szeret a kertben bóklászni velünk, Ödönke meg ásni szeret a legjobban, nagyon ügyesen ás, már vagy 5 gödröt kiásott. Ma Minyon kiment a kertbe, ilyenkor napokig nem jön haza, Zoli azt mondja, üzletel a környék macskáival. Én jobban szeretem, ha Minyon nem üzletel – nem lehetek valami észkombánj, mert például ezt értem -, hanem bent alszik velünk a nappaliban. Mert most már cudarok az éjszakák, sokszor esik is, de szerencsére bent jó meleg van. Én fönt alszom a bőrkanapén, aminek nem biztos, hogy Anita örül, mert azt szokta mondogatni, hogy „Ki sározta össze már megint a fehét kanapét?” Na de a ma este még a miénk, most hideg sincs, kedves unokatestvéreim, kezdődhet a búcsúest!
