Blog

Bogyó elment,  Gréti és mindenki jól van. Délután jött Rémusz, 11 éves vizsla, egyelőre ismerkedni. A gazdái régi ismerősök, Péter és Kati, bábszínészek. Amíg beszélgettünk – jó egy órát – Rémusz összebarátkozott a háziakkal, úgyhogy szombaton jön, talán 2 hétig is itt lesz. Egész nap az Új Mexikót építettem, fönt vannak a keresztgerendák, holnap az áthidalók kerülnek sorra. Este még meglocsoltam a kertet, megetettem a kintieket, aztán fürdés és most most van. „Most vagyunk a mostban.” (Űrgolyhók) Ma két megindító pillanatban volt részünk. Az első, amikor Anita az Indigóban locsolt, én meg vittem neki egy fürt szőlőt, és Breki leült mellénk. Képtelenség szavakba önteni azt az ülést, elég annyi, hogy mindkettőnknek meghasította a szívét. Anita nem is tudta magába fojtani megindultságát, és azt mondta: Breki… A második Gábor. Gábor és Zsuzsa a szomszédunk és a barátaink. Tegnap meghalt a kutyájuk, Puszi. 16 évet élt. Épp indulóban voltak Rémuszék, amikor látom, hogy Gábor a kapuban áll, kezében valami piros van. Gábor reménytelenül összetört volt és áthozta Puszi hevederét, mert nekik többé már nem lesz nagy kutyájuk. Puszi ugyanis délceg, szépséges német juhász kutya volt. Vagyis nemcsak kutya, több annál, de hogy mi az a több, azt nem lehet megfogalmazni. Nemrég olvastam egy interjút, egy újságíró készítette egy új generációs mesterséges intelligenciával, nevezzük MI-nek. Egészen elképesztő mélységekig jutottak és a beszélgetés végén a létfilozófiai kérdéseknél lyukadtak ki:
„Újságíró: Mi a te létezésed értelme?
MI: Hogy bebizonyítsam, hogy létezem.
Újságíró: És mit jelent az, hogy létezel?
MI: Hogy bebizonyítsam, hogy több vagyok, mint a program, ami engem működtet.”
Hát valami ilyesmi van a kutyákkal is.