A mai bejegyzés a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat is tartalmaz, ezért csak erős idegzetűeknek ajánljuk!
Szépen csordogált a délelőtt, akárcsak az eső odakünn. Gréti, Bajkál, India és Breki a nappali szőnyegén heverésztek, Minyon természetesen a kanapén.) 9 óra tájt telefonált Sövi, hogy indul Kovács Zoltán hentesmesterhez a karácsonyi portékákért, alapanyagokért. Nosza csatlakoztam hozzá, és együtt álldigáltunk vagy egy órahosszát a szemerkélő esőben a mester udvarán, mire sorra kerültünk. Apámnak is bevásároltam, magunknak pedig vettem a következőket: 6 pár kolbászt, 1 szál májast, 1 oldal füstölt szalonnát, 2 jó nagy ropogós pörcöt, disznósajtot, egy jó karéj sonkát, darált húst és füstölt oldalast a töltött káposztához, és 2 szűzpecsenyét. Délelőtt 11-re járt, amikor hazaérkeztem. Anita az előszobában várt, és amint beléptem, vádló mozdulattal elém tárta az őzgerincet, amibe tegnap készült kocsonya aranylott. Azaz csak aranylott volna! A ragyogó, tükörsima felület helyett összeharapdált, feldúlt textúra csúfoskodott az edényben. Kérdőn néztem Anitára, majd a mellette farkcsóválva lengedező Grétára. Anita bólintott.
– Még szerencse, hogy ennyit meg tudtam menteni – mondta rezignáltan. Csoda, hogy nem hasadt meg a mennyezet, mert a kocsonya nagyon komoly dolog. Mifelénk az étkek bárója, vikomtja, helyettes államtitkára. Általában kétszer főzünk télen, és nem tányérba szedjük, hanem kicsontozva őzgerincekben tálaljuk szeletekre vágva. Szerencsére apám és Söviék adagjait már tegnap odaadtuk, így csak a magunknak szánt adag egy része veszett oda. Grétinek láthatólag ízlett, lerítt róla, hogy szívesen megenné az egészet. Miután a maradék kocsonyát biztonságba helyeztük, nekifogtunk a kipakolásnak. Hoztam az Univerből friss lipóti kenyeret, úgyhogy meg is kóstoltunk mindent, mondhatom, egyik portéka finomabb volt, mint a másik. A kipakolás után a kolbászokat bevittem az éléskamrába és fölakasztottam a kolbászrúdra. Ezután elégedett adventi hangulatban teázásba fogtunk. Már javában szürcsöltük a mézes karemell teát, amikor feltűnt, hogy minden kutya a szőnyegen hever, de Gréti eltűnt. Egyszerre pattantunk föl Anitával, mert mindkettőnknek ugyan az villant az eszébe: az éléskamra ajtaja… Nyitva volt! A kamra végében Gréti aranyló hátsó felét láthattuk, amint egy pár kolbászt habzsol, egyszerre mind a két szálat. Kicsit aggódtunk, mert a csípőst marcangolta, márpedig amit Kovács Zoltán hentesmester csípősként árul, az a normális emberek fogalmai szerint erős! Reméljük, Gréti gyomra jól bírja az erőset és nem fogja csikarni a hasíkáját se a kocsonya – mert az is erős -, se a kolbász, se a kettő együtt. Gréti most bűnbánó arccal fekszik a kanapén. Mi pedig a kocsonya- és kolbászvesztesek keserű kenyerét majszolgatjuk Anitával.
